A Megváltó

     Gork, vagy ahogy itt hívják Daniel végignéz az izgatottan morajló tömegen. Még több mint egy óra van kezdésig, de a feszültség már szinte kézzelfogható. A stadion – a legnagyobb, amit bérelni tudtak – tömve van emberekkel. Vannak köztük olyanok is, akik már egy hete letáboroztak a bejáratoknál, hogy biztos bejussanak. Nem mintha számítana, hiszen a jegyek megadott helyekre szólnak. Több okból is. Egyrészt ez az embertípus valamiért jobban érzi magát, ha fizethet, mégpedig jó sokat; helyjegyekért pedig ezt megteheti. Mintha pénzért mindent meg lehetne venni. Másrészt csak így tudták megoldani, hogy a „kulcsemberek” a megfelelő helyeken legyenek.
     Ma különösen nagy figyelmet fordítottak a beléptetésre. Nem szerették volna, ha bármi megzavarja a NAGY TERVET.
     Nem mintha földi fegyverek árthatnának nekik, csak egy esetleges lövöldözés elvonhatná a figyelmet, és nem akarnak hibázni.
     Ma nem.
     Erre a napra készültek több mint húsz éve.
     Akkor jött erre a bolygóra. Kezdetben gyűlölte,… nem, nem is gyűlölte inkább csak megvetette az embereket. Mind annyira önmagáért él csak. Mindig új Istent keresnek maguknak, aki majd igazolja őket, és nem veszik észre, hogy már rég megteremtették maguknak. A pénz, a hatalom az ő istenük. Régóta figyelték már őket. A vég nélküli háborúikat, az állandó ölési kényszerüket. De így van ez minden olyan bolygón, ahol a civilizáció hasonló fokon áll.
     Az ő fajuk sem egységes, de ez nem lett volna gond, ha földi idő szerint hatvannégy évvel korábban az áruló Zoárd nem dönt úgy, hogy átadja tudásukat néhány civilizáció „vezetőjének” cserébe némi hatalomért.
     Nem sokáig örülhetett az így szerzett előnyöknek, mert a Nagy Tanács értesült róla és száműzték egy olyan csillagrendszerbe, ahonnan soha többé nem térhet vissza.
     Sajnos nem voltak elég gyorsak. Nagyon sok faj értesült addigra az elért eredményeikről. Nem az volt ezzel a gond, hogy önmaguknak akarták volna megtartani, de mint például ez a hely is, ahogy ők nevezik, Entria, nem volt felkészülve rá. A tudást új fegyverek készítésére használták. Mivel itt minden a pénz körül forog egy ideig ez gátolta is őket, aztán a múlt század közepén visszanyúltak a jól bevált módszerekhez és vallási közösségek tömegét alapították, amik mind ugyanarra épültek. A félelemben tartott követők nagyszerű ingyen munkaerőnek bizonyultak és szívesen adták be a „közösbe” minden vagyonukat. Aztán, ha már nem volt mit elvenni tőlük, következtek a rejtélyes öngyilkosságok. Sokszor több száz, néha több ezer ember egyszerre. A világ nem mindig értesült erről, hiszen akik birtokolták a tudást, felügyelték azt is, milyen információk kerülhetnek ki.
    És Zoárd sok mindent megtanított nekik, túl sokat is.
    Gork arca elborul. Először az apját küldték. Ő volt a legjobb és nagyon kevesen voltak azon a szinten még közülük is, akik alkalmasak voltak a feladatra. Nevadában kellett leszállniuk. Nem számítottak rá, hogy Zoárdnak követői is vannak, mégpedig a felderítők között. Már várták őket. Senkinek nem kegyelmeztek. De hibáztak, néhány információ nyilvánosságra került, amit azóta is megpróbálnak nevetségessé tenni.
    Nem sokkal ez után elfogták Zoárdot és követőit. De már nem lehetett minden hibájukat eltörölni. Néhány szekta annyira megerősödött és olyan technológiák birtokába került, hogy a világ bármelyik állama kártyavárként omlott volna össze, ha nem teljesítik kívánságaikat, ami mindig ugyanaz volt. Pénz és hatalom. Nem támadhattak szemtől szembe, mert még voltak árulók közöttük és nem lehettek biztosak benne, hogy mindegyiket beazonosították.
    De majd ma.
     Amikor ideérkezett, a 80-as évek elején, még gondot okozott neki földi teste. Az energia, ami a fenntartásához kellett nem volt éppen sok, csak maga a test volt neki idegen. Az ő felépítésük is hasonló, de az a kis különbség néha mégis zavaróan soknak bizonyult. A feladata egyszerű volt. Beépülni a legnagyobb befolyást elért szervezetbe, átvenni felette az irányítást, az eszközeiket felhasználni egy világméretű kommunikációs hálózat kiépítésébe, és ha eljön az idő, a világ elé tárni az igazságot.
     Ez az idő pedig most jött el.
     Végignéz a mellette ülő vezetőkön. Gabe Smith, Ken Wolf, Adam Trens, Donna Schrei. Azt hiszik ő is közülük való. Azt hiszik ma is olyan dolgokat fog bejelenteni, amivel újabb anyagi forrásokat nyithat meg. Persze elsősorban számukra.
     Ismét a tömegre néz. A sok kisemmizett emberre. Nem egy közülük mindenét eladta, csakhogy elérje a tökéletesség állapotát. Pedig az egyszerűbb lett volna, mint gondolták. Két szó. Csak két szó. Szeretet és megbocsátás. Szeretni magunkat és másokat, megbocsátani maguknak és másoknak.
     Szeme megakad egy lányon. Angelnak hívják, de ő csak Lilithnek nevezi, mert mióta kihozta ebből a mocsokból közelebb áll egy démonhoz, mint egy angyalhoz. Azon kevés emberhez tartozik, akik tudják, ki ő. Sok mindent köszönhet neki, elsősorban a szerelmet, és most mégis itt kell hagynia, mert még annyi a megtisztításra váró hely és Ők annyira kevesen vannak. Nem viheti magával, hiába szeretné, mert Lilith nem élné túl az utazást és teste nem lenne képes alkalmazkodni egy másik világhoz. Már tegnap este elbúcsúztak és Lilith mosolygott. Most is mosolyog, mert ő erős, mindig erős és okos. Legszívesebben hagyná az egész bolygót és rohanna hozzá, de nem teheti.
     Az egyik segítője int neki az F-szektorból, majd sorra érkeznek a jelzések a többi helyről is.
     Minden készen áll.
     Most.
     Megszólal a zene, mindenki feláll. Vallásos áhítattal hallgatják nagy prófétájuk egyik szerzeményét, miközben képmását bámulják egy óriáskivetítőn. Sokan közülük valamelyik könyvét szorongatják és szinte mind őt ábrázoló pólóban feszít.
     A zene véget ér, Gork feláll. Most tényleg úgy érzi magát, mint választott nevének egyik első hordozója, csak neki valóban fel kell áldozni magát, az álmait.
     – Kedves összegyűlt barátaim, kedves hittársaim… Nos, ez az, amit tőlem nem fogtok többet hallani.
     Adam, Ken, Donna és Gabe egyszerre fordulnak felé, mindannyiuk arcán csodálkozás fut át. Egymásra néznek, de egymás szemében is csak kérdőjeleket látnak.
     – Ma nem azért vagyok itt, amiért jöttetek; ma azért vagyok itt, hogy felnyissam a szemeteket és felszámoljam, legalábbis egy időre a világ összes zsarnok szervezetét, beleértve ezt a szektát is.
     Adam és Gabe felugrik, de abban a pillanatban két alak lép mögéjük, valamit a fejükhöz nyomnak, amitől egyből vissza is rogynak székükbe. Nem veszítik el az eszméletüket, mindent tisztán értenek, de testük nem engedelmeskedik. Gork arcán mosoly fut át. Úgy látszik Zoárd a részleges idegbénítóról nem mesélt nekik. Körülbelül egy óráig tart a hatása, ők pedig addigra a naprendszeren kívül járnak. Holnapra a két férfit maximum egy kis fejfájás fogja emlékeztetni erre, na meg persze az új életük.
     Holnap…
     Holnap már Lilith is messze lesz, de nem nézhet rá, túl sok a kamera, feltűnő lenne és nem akarja bajba sodorni. A tömegben néhány nő és férfi feláll, hogy valamit tegyen, de ők is úgy járnak, mint Adam és Gabe. Gorknak minden szektorban van embere, pont a megfelelő helyeken. Néhány hete érkeztek csak, de ennyi idő bőven elég volt a megfelelő stratégia kidolgozására. Nem véletlenül. Ők a legjobbak. Az elit csapat. Vannak még néhányan rajtuk kívül Entrián, vagy ahogy ők nevezik a Földön, ők Gorkkal együtt érkeztek. Földi szóval hackerek. Mostanra már végeztek a munkájukkal, amiből az emberiség csak annyit érzékel, hogy most mindenki őket nézi, aki számítógép vagy televízió előtt van és persze a rádióadók is őket adják. Húsz évvel ezelőtt az egyik első dolguk volt, hogy minden kommunikációra alkalmas eszközbe beépíttettek egy olyan szerkezetet, ami most, a nagy pillanatban működésbe hozza. Az elején még tartott tőle, hogy lesznek olyanok, akiknek feltűnik ez a kis változtatás, de tényleg nagyon fejletlen volt még technikailag ez a civilizáció, szinte soha nem kérdezett senki. Az a néhány ember meg, aki fejtegetni kezdte, hogy őt lehallgatják, megfigyelik igen gyorsan valamelyik zárt osztályon találta magát. Nekik még a kisujjukat sem kellett mozdítani, elintézte ezt helyettük az „emberiség”. Ennyi idejükbe került kiépíteni az internetet is világméretűre. De megérte. Mindenhova elértek, ami fontos volt, laboratóriumok, bankok, titkos katonai bázisok. Egy órájuk van, hogy mindent töröljenek, megsemmisítsenek, amihez még nem nőtt fel az emberiség, beleértve a biológiai és egyéb fegyvereket is. És, hát, az ilyen embereknek, mint Adam, Donna, Ken és Gabe pár óra múlva nem kis meglepetésben lesz része, ha a bankszámlájára néz. Egy kis újraelosztás. Nagyon kis elégtétel ez ahhoz képest, amilyen károkat okoztak.
     – Ma azért jöttetek ide, hogy mutassak nektek egy új eljárást arra, hogyan lehettek tökéletesek. Miért? Miért pénzért akarjátok megvenni a lelketeket? Több ezer éve mást sem csináltok csak új isteneket teremtetek magatoknak, aztán legyilkoljátok egymást, mert a másik nem úgy hívja, ahogy ti. Igen, létezik Isten, de nincs neve. Nem érdekli, hogy hívjátok. Az eget fürkészitek vagy – keserű mosoly fut át az arcán – a pénztárcátokat. Nem itt van a ti megváltásotok, hanem a mellettetek ülő személyben. De mielőtt új prófétát látnátok bennem, elmondom, ki vagyok. Egy másik bolygóról jöttem. Jelenleg mi felügyeljük a galaxis ezen szektorát. Bármikor elpusztíthatnánk titeket, és senkinek sem hiányoznátok.
     Az embereken rettegés fut végig, de senki nem mer mozdulni. Néhányan imádkozni kezdenek, mások sírnak
     – De nem ezért vagyunk itt. És hogy meggyőzzem a kételkedőket… – mondja, és széttárja az ingét. Teste csodálatos átalakuláson megy át, fényleni kezd és áttetsző bőrén át látni, ahogy lüktet a szíve.

     Hogy megdöbbentette Lilithet, mikor először látta. A kolónián voltak. Akkor már egy ideje figyelte a lányt, de nem akart közeledni, annyira mások voltak. Egy nap a szobájában ült, teljesen összetörve, mert aznap kapta meg édesanyja halálhírét. Még azzal sem volt képes foglalkozni, hogy fenntartsa földi testének látszatát. Lilith pedig belépett a szobába (az ő feladata volt a takarítása), és az első meglepődés után csak annyit mondott: „Szóval ezt titkoltad”.
     Aztán maradt, majd másnap is, végül mielőtt bárkinek feltűnhetett volna, elhagyta a kolóniát. A „civil” életben sem volt egyszerű megoldani a találkozásokat, de mindent megtettek, hogy minél többet lehessenek együtt. Végülis, viccelődtek néha, a bőrük színén kívül nincs más különbség. Órákat mesélt neki az otthonáról, és Lilith csodálattal hallgatta. És ennek most már vége, örökre vége…

     Az emberek ámulattal nézik Gorkot, majd a közöttük helyet foglaló idegeneket, akik szintén levetették álcájukat.
     – Kaptok egy új esélyt. Most, amíg engem hallgattok, a társaim behatolnak a szupertitkos laboratóriumaitokba, katonai bázisaitokra és elpusztítanak mindent, amiről a Nagy Tanács úgy döntött, még nem nőttetek fel hozzá. Ezekben a percekben kerülnek fel az internetre azok az adatok, amikből megtudhatjátok vezetőitek féltve őrzött titkait arról, miként tartanak titeket szellemi rabszolgaságban. Sajnos néhány embert likvidálnunk kellett, ők azok, akik túl sokat tudnak, és esély sincs rá, hogy tudásukat jóra használják.
     – Ne higgyetek neki, minden szava hazugság! – nyöszörgi Donna.
     – Hazugság? Örülök neki, hogy ezt mondod. Nos, nézzük néhány emlékedet!
     Két alak lép Donna mögé, a fejére tesznek valamit, amiből vakító fénysugár tör ki és úgy öt méterrel a nő előtt fénygömbbé áll össze.
     – Emlékszel még, mit mondtál ezekről az emberekről, mikor a mai napot beszéltük meg.
     – Nem! Ne! – sikítja a nő, de a hologramm működésbe lép, és lejátssza az egy héttel korábbi eseményeket, ahogy Donna előadja, hogy a sok kis ostoba embert hogyan fogják megint „lehúzni”
     – Nem, nem akarom… – suttogja a nő
     – Az bezzeg nem érdekelt, mikor emberek haltak meg miattad. Akar még valaki emlékezni?
     Ken térdre veti magát előtte.
     – Bocsáss meg!
     – Ne tőlem kérd! Tőlük!
     A tömeg felé fordul.
     – Megsemmisítettük az összes atomfegyvereteket, az összes biológiai fegyvereteket, az összes erről szóló leírást. Persze tudjuk, hogy tudtok helyettük újakat készíteni, de ezt azzal a gondolattal kell megtennetek, ha még meg akarjátok tenni, hogy tudjátok figyelünk és bármikor elpusztíthatunk titeket.
     Ez persze nem igaz. A Nagy Tanács soha nem engedélyezné egy egész civilizáció kiirtását, még egyes egyedek eltávolítására is ritkán ad utasítást, ő is csak egyszer kapott, mikor az elődjét kellett volna eltávolítani, de legnagyobb megkönnyebbülésére az öreg megelőzte egy végzetes kábítószer-túladagolással, mégis úgy érezte, használ, ha rájuk ijeszt.
     – Jegyezzétek meg, egyetlen vallásotok sem igaz. A lehetőség ti magatok vagytok, azt nem Allahtól, Jehovától vagy Manitútól kapjátok. Magatokban kell hinnetek és egymásban! Most pedig, mennünk kell.
     Egy űrhajó ereszkedik a stadion fölé. Nem száll le, csak kinyílik az alja és fénycsóvák nyúlnak ki belőle az idegenek felé, akik lassan felemelkednek. Gork marad utoljára. Nem tudja megállni, még egy utolsó pillantást vet Lilithre. Lilith szemében könny csillog. Csak egyetlen csepp, de az mindent elmond. És még valami. Egy önkéntelen mozdulat, ahogy a kezét maga elé húzza.
     Egy új élet.
     Az űrhajó ajtaja bezáródik. Lilithnek és neki gyermeke lesz. De hogy? Úgy tudta a két faj nem keveredhet, és most már nem mondhatja el neki, mennyire örül.
     De Lilith tudja. Lilith mindent tud. Azt is tudja, Gork egy napon, ha végzett a küldetésével visszatér, addig pedig ez a gyermek mindenért kárpótolja.

     Esni kezd az eső, az emberek csak ülnek, nem tudják, mit tegyenek. Aztán valaki énekelni kezd. Semmi különöset csak egy régi gyermekdalt. Aztán egyre többen csatlakoznak, végül már mindenki énekel. Csak ülnek az esőben, fogják egymás kezét és énekelnek.
     Valahogy most senki sem akar hazamenni. Olyan jó most együtt lenni és fogni egymás kezét.

     /Ebben a műben a saját tapasztalataimat írom le nem egy vallás kapcsán, hanem általában a vallási fanatikusokkal kapcsolatban. Ha valakit ezzel megbántok, elnézést kérek!/