Ezeregyéjszaka legemberibb meséi 1. – A kalifa és a két asszony
Élt régen nagy Bagdadnak városában a híres Rahmud al Tasi kalifa és az ő szépséges, de már öregedő felesége, Fatime. Híres Rahmud al Tasi kalifa Allah dicsőségében tengette napjait, imádkozott, dolgozott és tanult. Egyetlen gyengesége volt csupán, igen nagyon kedvelte a testi örömöket. Ám Allah, a dicsőséges, mégsem áldotta meg őt azzal, amit legjobban szeretett volna, nem volt örököse.
Fatime tudta, hogy az ő ura, a híres Rahmud al Tasi kalifa, szívének egyetlen vágya egy utód, és sokat imádkozott, hogy ez meghallgatásra találjon. Ám teltek a napok, évek és nem történt semmi. Fatime naphosszat szépítette magát, hogy felkeltse ura érdeklődését maga iránt, ám ő egyre inkább elfordult tőle, és mindinkább rosszallását fejezte ki a sok külcsín miatt. Talán bizony Allah, a dicsőséges, is ezért nem áldja meg őket azzal az utóddal. Fatime végső elkeseredésében felkereste az udvari imámot… Bővebben>>>
Kishercegem
– Fázom – mondta a Kisherceg.
– Én is – felelte a Rózsa.
– Összebújhatnánk…- folytatta a Kisherceg.
– Akkor megszúrnálak a tüskéimmel. Nem akarok neked fájdalmat okozni – ellenkezett a Rózsa.
– Visszahúzhatnád őket – vetette fel a Kisherceg… Bővebben>>>