A labirintus

       …akkor már sok éve bolyongott a labirintusban. Mindig talált annyi ételt, amennyire szüksége volt, alvóhelyet, ha épp az kellett, tüzelőt, néha még ruhákat is. Hogy honnan kerültek oda, nem érdekelte, ott voltak, csak ez számított. A labirintus ura, a nagy Minótaurusz, mindennel ellátta a bezártat, csak a szabadulás útjával nem. Ám ő nem bánta. A labirintusban tévelyegni, egyenlő volt saját maga megismerésével. Nap nap után rótta a sűrű növényfallal határolt kavicsos utcácskákat, és arról álmodott a következő végén várja valaki, aki kiszabadítja, vagy akit neki kell megmentenie, aztán minden jóra fordul. Száz és ezer mesét írt, voltak köztük rosszak és voltak, amik jól végződtek. Voltak romantikusak és voltak tragikusak, vagy épp a kettő együtt. Néha már azt sem tudta, mi a mese, és mi az, ami a saját életének halvány emléke. Boldoggá tette, hogy úgy érezhette, minden hajnallal elkezdődött valami, ami a csillagoknak már egy új tapasztalatot üzent, azt, ma is tökéletesebb lett. Tudta, ennek így kell lennie. Nem haragudott a Minótauruszra, hiszen valahol az ő kívánsága is volt ez az út.
      Ám azon a napon történt valami. Egy útkereszteződénél különös érzése támadt, egy láthatatlan kéz, egy szellem érintése, vagy valami más… Elindult azon a másik úton. Arra még sohasem járt. Ahogy haladt előre, egy építmény hegyes csúcsát pillantotta meg, lassan nőtt a látómezejében, mígnem sokórányi gyaloglás után felöltötte egy hatalmas obeliszk alakját. Egy fehérszakállú, hajlott hátú öreg állt mellette, és neki intett. Tétován indult el, sok éves társát, a magányt, nehezen hagyta magára. Ahogy odaért, a vén az obeliszkre mutatott:
      – Íme a kijárat!
      Ijedten hőkölt hátra:
      – A kijárat? – kérdezte tétován és falfehéren.
      – Igen az.
      Ő felnézett, és reménykedni kezdett:
      – Úgy érted valamelyik? – Tíz ajtó sorakozott szemben vele. – Választanom kell, és ha nem jól döntök, akkor maradnom kell, ugye?
      – Nem egészen. Mindegy, melyiket választod.
      – De… Akkor… Mi az, hogy mindegy?
      – Tíz ajtó van, de csak az egyik mögött van kijárat, viszont az összeset kinyithatod.
      – Akkor mi értelme van a tíz ajtónak?
      Az öreg megvont a vállát:
      – Nem tudom. Így készítették.
      – Tehát tíz százalékom van, hogy ha valamelyiket kinyitom, kikerülök innen…
      – Mindegyiket kinyithatod – emlékeztette az öreg.
      – Akkor akár kilencet is kinyithatok feleslegesen…
      – De a végén kijutsz…
      – Tíz százalék… – suttogta, aztán elindult. Visszafelé.
      – Elmész?
      – Igen… Tudod, tíz százalék… És… Szóval, nem akarok csalódni… És nem is biztos, hogy az van odakint, amit szeretnék.
      – Tudod, hogy az van.
      – Nem, nem tudom! – Egyre idegesebb lett, ahogy hátrált, az utolsó szótagot már szinte sikította. – Nem! Nem! – kiabálta, és igyekezett minél gyorsabban távolodni az obeliszktől…