Nyitott szem, nyitott szív

       Dávid a parkban üldögélt egy padon. Arra gondolt, ma is jó üzletet csinált. Két festményét vitte be az új galériába, ahol már hallottak róla (nem volt nehéz, az utóbbi években kiemelten foglalkoztak vele a művészeti folyóiratok, az évtized egyik legtehetségesebb festőjének tartották), és hiába kért a képeiért szemtelenül magas összeget, gondolkodás nélkül kifizették. Még így is jól fognak keresni rajta. Őt nem érdekelte, mi lesz a képekkel, miután elkészülnek. Nem volt hozzájuk nőve, mint sok más művész. Amíg készítette őket, nem volt képes mással foglalkozni, éjjel-nappal megszállottan dolgozott, de miután felkerült rájuk az utolsó ecsetvonás, már csak a pénz érdekelte, amit kaphat értük, és az nem volt kevés, de Dávid életviteléhez elég sem. Nem kábítószerezett, mint sok művésztársa, de a jó életet, a csillogást nem vetette meg. Barátnője nem volt, a nők csak addig érdekelték, amíg megszerezte őket. Addig mindent megadott nekik, és nemigen akadt, aki visszautasította volna. Ehhez hozzájárult az is, hogy jóképű volt, szőke, kék szemű, és bár az utóbbi időben egy kissé meghízott, nem annyira, hogy azt a pénztárcája vastagsága ne tudta volna ellensúlyozni.
Rágyújtott egy cigarettára. Ez volt az egyik rossz szokása. A másik az éjszakai mulatozások. Ha nem jött az ihlet magától, hát elindult megkeresni valamelyik éjszakai mulatóban. Bár az orvosa már figyelmeztette, hogy visszább kellene vennie a tempóból, mert a szervezete meg fogja bosszulni ezt a hajtás, Dávid csak nevetett. Ugyan mi baja lehetne, hiszen még csak harmincnégy éves. Ha jön a halál, majd lefizetem, mondogatta.
Nézte a futókat a park útjain, és azon gondolkodott, mi ebben a jó. Egyik kör a másik után. Egy lány futott el előtte, arcán csodálkozás villant át. Pár lépés után visszanézett, aztán tovább szaladt. Jó nő, gondolta Dávid, bármikor megszerezhetném, csak pár csillogó ajándék. Mindegyik ilyen. Pénzért megvehetők. Talán valamelyik nap fel is szedem.
Néhány kisgyerekes család jött. A fiúk focizni kezdtek, a lányok meg fogócskázni. Hangjuk betöltötte az egész parkot. A labda odagurult Dávid elé.
– Bácsi, rúgja vissza! – kérte az egyik kisfiú.
Gyere ide érte, ha kell, gondolta Dávid, és fölállt. Elindult hazafelé, nem szerette a gyerekeket, ha rajta múlna, kitiltaná őket a parkból. Úgy döntött este korán lefekszik, de ahogy hazaért a műteremlakásba és meglátta a vásznat, eszébe jutott a lány a parkból, és festeni kezdett. Másnap délelőtt fejezte be. Ilyenkor rendszerint cserbenhagyta az időérzéke. Hátrébb lépett és elégedetten szemlélte művét. Ennek az árából biztos megszerezheti a nőt.
Ásított egyet, lefeküdt a kanapéra, és egyből el is aludt. Csak másnap ébredt fel. Iszonyúan éhes volt, de nem volt otthon semmi ehető, ezért gyorsan lezuhanyozott, aztán leugrott a szomszédos gyorsétterembe. Sokszor evett ott, nem szeretett főzni, azért meg nem akart együtt élni valakivel, hogy legyen, aki ezt megteszi helyette. Aztán hazament, és még egyszer megnézte a képet. Úgy döntött, ez most a szokásosnál is jobban sikerült, nem kell rajta semmit javítani. Becsomagolta, és elindult vele a galériába. Nem akarta húzni az időt, délután már el is kezdi a nő becserkészését. Volt ebben valami bizarr. Megszerezni valakit a saját maga által ihletett mű árából.
Ahogy a galériához ért, egyből a vezető irodájába akart menni, de a titkárnő közölte vele, hogy Horváth úr ma nincs bent.
– Viszont Klára, a helyettese, itt van. Vele is megbeszélheti a képeladást, neki is van ebben döntési joga.
Dávid gondolkodott, nemigen szeretett nőkkel tárgyalni, szerinte a nők túlságosan érzelgősek ahhoz, hogy normálisan beszélni lehessen velük. Aztán eszébe jutott a lány a parkból, és úgy döntött, tesz egy próbát.
– Rendben, megvárom – mondta a titkárnőnek.
– Azonnal szólok neki, addig foglaljon helyet! – válaszolta a nő és elment.
Dávid leült. Azon gondolkodott, hogy fogja megszerezni a lányt, és meddig fog tartani. Úgy becsülte egy, maximum két nap elég lesz. Már a gondolattól is érezte, ahogy felforrósodik a vér az ereiben.
Lépések zaja hallatszott, majd belépett…
…a lány a parkból.
– Jó napot! Kiss Klára vagyok, Ön, pedig ha nem tévedek, Dávid.
Dávid néhány másodpercig szóhoz sem jutott. A parkbeli találkozásukkor sem nézett ki rosszul a nő, de most sötétkék kosztümjében, feltűzött hajával egyszerűen gyönyörű volt.
– Mi már találkoztunk – nyögte ki végül.
– Igen, tegnap a parkban, és együtt jártunk egyetemre is.
– Ne haragudj, nem emlékszem rád! – váltott tegezésre Dávid.
– Miben segíthetek?
– Egy képet hoztam eladni.
– Megnézhetem?
Dávid zavartan bontotta ki a képet.
– Igen, persze.
– Hát ez érdekes. Jól látom, hogy én voltam a múzsa?
– Igen. Gond?
– Nem. Nos, a szokásos árat tudom fizetni, ha az megfelel.
Dávidnak eszébe jutott valami.
– Van egy jobb ötletem. Egy sokkal jobb ötletem. Tied lehet a kép. ha a ma estét velem töltöd.
Klára szemén szomorúság futott át. Az arcvonásai nem változtak. A férfi szemébe nézett:
– Dávid, ismerem az életviteledet, tudom, hogy a nők a lábaid előtt hevernek, de engem nem lehet megvenni. Azt hiszem, jobb lesz, ha visszajössz jövő héten, és Horváth úrral tárgyalsz inkább – mondta, azzal kiment a szobából.
Dávid megvonta a vállát. Ha nem, hát nem, gondolta és elindult haza. Otthon kézbe vette az ecsetet, odaállt a vászon elé, és… és egyszerűen képtelen volt dolgozni, folyton a lányon jártak a gondolatai.
Miután már három nap is eltelt anélkül, hogy bármiféle ihletet érzett volna, Dávid úgy döntött, kutyaharapást szőrével, és elindult a helyi bárba, hogy felszedjen valakit. Két lány is megkörnyékezte, de egyik sem nyerte el tetszését, ezért inkább inni kezdett. Kicsit túl sokat is. Hajnal volt, mire hazaért. A kapukulcsait akarta elővenni, mikor erős szúrást érzett a mellkasában, aztán elvesztette az eszméletét.
A kórházban tért magához. Addigra már ott volt a magánorvosa is, meg egy másik doktor.
– Nem szabad, hogy a sajtó megtudja, most nyugalomra van szüksége! – mondta Pálffy, az orvosa.
– Mit nem szabad megtudniuk? –kérdezte Dávid.
– Szervusz, Dávid! –köszönt oda neki Pálffy.
– Mit nem szabad megtudniuk? –tette fel még egyszer a kérdést Dávid.
– Szívrohamod volt. Nem olyan súlyos, mint ahogy hangzik, de néhány hét pihenőre lesz szükséged, és néhány dolgot meg kell változtatnod az életedben.
Dávid csak feküdt némán az ágyban. 10 perc is eltelt már, mire megszólalt.
– Mert ha nem?
– Nem biztos, hogy mindig megúszod ilyen könnyen. Ezt vedd figyelmeztetésnek. A halált nem lehet lefizetni.
Dávid csak nézett maga elé, és arra gondolt, ez csak egy rossz álom, és ő mindjárt felébred.

A következő hetek azzal teltek, hogy Pálffy doktor részletesen kidolgozott számára egy diétát, amivel elérheti az ideális testsúlyát. Le kellett szoknia a dohányzásról és az éjszakai életről. Egy futócipőt kapott ajándékba orvosától, amit már nem bírt szó nélkül hagyni.
– Rendben, leszoktam a cigiről, az italról, az egész éjszakás kimaradozásokról, de azt azért már ne képzeld rólam, hogy ott fogok rohangálni a parkban. A következő mi lesz? Beállhatok focizni a gyerekek közé?
– Orvosilag nem vagyok ellene – mosolygott Pálffy.
Így aztán öt héttel a szívroham után Dávid ott ült a parkban egy padon, lábán a vadonatúj edzőcipőjével és igen ostobán érezte magát. Pálffy a lelkére kötötte, hogy
egy körnél többet ne csináljon, és ha kicsit is rosszul érzi magát, azonnal üljön le. Dávid úgy döntött, ő már a gondolattól is rosszul érzi magát, ezért ülve maradt. Elkezdte nézni a hangyákat, aztán a focizó gyerekeket. Egész jó képet lehetne csinálni róluk, gondolta.
– Szervusz, Dávid! – köszönt oda valaki.
– Szia! – fordult a hang felé, de nem látta mindjárt, ki a tulajdonosa, mert a nap szemébe sütött. Aztán felismerte. Klára volt az.
– Leülhetek? – kérdezte a lány.
– Szóba állsz még velem a múltkori után?
– Hallottam, mi történt veled – engedte el a füle mellett a kérdést Klára. – Jobban vagy?
– Jobban. Az orvosom kiküldött ide, hogy fussak, de őszintén szólva nincs nagy kedvem hozzá. Bár, ha velem tartanál, úgy egész más lenne.
– Ne haragudj, de nem.
– Értem. Megértelek – hajtotta le a fejét a férfi.
– Nem, nem arról van szó, de a fiam itt focizik, és nem akarom egyedül hagyni.
– A fiad? Nem is tudtam, hogy férjnél vagy.
– Honnan kellett volna tudnod? Egyébként nem vagyok. Még egyetem alatt ismerkedtünk meg, aztán jött a gyerek és megpróbáltuk együtt, de nem ment.
– Értem. Sajnálom.
– Áh, ne sajnáld, Mindkettőnknek így jobb.
– És most van valakid?
– Nincs. De majdcsak rám talál a szőke, kék szemű hercegem… – a hangja elcsuklott. – Jaj, nem rád gondoltam.
– Pedig szívesen meghívnálak egy vacsorára,
– Nem szeretném Petit egyedül hagyni.
– Akkor hozd el őt is!
– Úgy vettem észre, nem rajongsz a gyerekekért.
– Megváltoztam.
– Akkor majd találkozunk. Gyere, Peti!
Dávid nézte, hogy megy el a nő a fiával, és nagyon, de nagyon szeretett volna velük tartani.
Hazatérve, hetek óta először, kezébe vette az ecsetet és festeni kezdett. A parkot festette, a sok-sok vidám gyerekkel. Másnap délután ment is a galériába. Mit ment? Rohant. Alig várta, hogy odaérjen.
Aztán, ahogy belépett az épületbe, földbe gyökerezett a lába. Klára állt ott, és egy férfi ölelte át.
Dávid leejtette a képet, aztán megfordult, és kiment.
– Dávid, Dávid várj meg!
– Azt mondtad nincs senkid.
– Így is van, ő a volt férjem.
– Hát, nem úgy néztek ki, mint akik között nincs semmi.
– Dávid ez egy hosszú történet.
– Ráérek.
– Üljünk le valahova!
– Nekem jó lesz itt is. Nos?
– Már mondtam neked, hogy együtt jártunk egyetemre.
– Na és, nagyon sok emberrel jártam egyetemre. Akkor mi van?
– Én már… én már akkor beléd szerettem, de te észre sem vettél.
Dávid döbbenten nézte a lányt.
– Tényleg nem emlékszem rád.
– Tudom, Te már akkor felkapott voltál és… elérhetetlen.
– De ne haragudj, hogy kapcsolódik ez az előző jelenethez?
– Mikor Tibivel összeházasodtunk, azt hittem, majd elfelejtelek, de nem ment, ezért is váltunk el. Aztán idejöttem dolgozni, és gondolhatod, mennyire megdöbbentem, mikor megtudtam, hogy ide hozod a képeid. Nem is akartam itt maradni. Épp terveztem, hogy felmondok, amikor Horváth úr elutazott, és nekem kellett helyettesíteni. Minden este a parkban szoktam futni, és azt hittem rosszul látok, amikor észrevettelek, Aztán mikor két nappal később megjelentél a galériában, és én megláttam a képet, azt gondoltam, hogy végre észrevettél, és minden rendben lesz, de te olyan undok voltál, mintha valami olcsó kurva lennék, mintha… – könnyei végigfolytak az arcán.
Dávid nem tudta, mit csináljon.
– Ne haragudj, én… Nem is tudom, mi ütött belém!
– Tibi a legjobb barátom. Ő mindent tudott, a tegnap délutánt is elmeséltem neki, és csak örült neki, hogy boldog vagyok. De nincs köztünk semmi.
Néhány percig álltak ott némán, majd Klára megszólalt.
– Akkor én megyek. Légy boldog, Dávid!
– Várj! – szólt Dávid, és elkapta a lány kezét. Magához húzta. – Nem akarom, hogy elmenj. Azt hiszem, beléd szerettem.
– Akkor megcsókolnál végre? Olyan régóta várok rád!
Dávid elmosolyodott.
– Lehetek a szőke herceged? – kérdezte és kezét a lány hajába fúrta, a fejét magához húzta, amíg az ajkuk egymásra nem talált. Más volt ez a csók, mint amiket eddig átélt, tele volt érzelmekkel.
Miután Petit magával vitte az apja, az egész éjszakát együtt töltötték. Dávid hajnalban felkelt, odaállította a festőállványt az ágy mellé, és dolgozni kezdett. Tudta, hogy ez a kép most más lesz, hogy ez lesz a legjobb képe. Ehhez a mosolyhoz képest, ami Klára arcán ült, a Mona Lisa mosolya nincs sehol. És ő ezt most már minden nap láthatja.

4 responses to “Nyitott szem, nyitott szív

  1. Köszönöm! ❤

  2. Tücsi Soulleader

    Ó… egy Happy End karácsonyra , köszönöm Angie ! ❤

  3. ❤ Köszönöm! Jó, Nálad lenni…

  4. Szia Angie! Már olvastam régebben is, írtam is, hogy nagyon tetszett és azt, hogy vissza kellene térnem hozzád!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s