‘Rózsaszín’

Az ÉLET (közbülső felvonás): Epizódszerep

     Nem kellett volna így lennie; vonzó, fiatal nő volt még mindig; olyan kisugárzással, aminek kevesen tudtak ellenállni. Többek közt ő sem, ezért is vette el annak idején. Remélte, hogy megváltozik a kettőjük között lévő viszony, remélte, hogy a szerelme elég lesz hozzá. Ma már nem tenné meg. Nincs jogunk tönkretenni más életét, csak mert szeretjük, pont azért nincs jogunk hozzá.
    Alig érezhetően rándult meg a szája széle.
    Amikor összeköltöztek, minden olyan szépnek tűnt, aztán felszínre kerültek a dolgok teljes valójukban…       Bővebben>>>

Az ÉLET (A következő felvonás)

     Szilvi beült a kocsi hátsó ülésére, megvárta, míg a férfi becsukta az ajtót, aztán hátradőlt. Ma csak a sofőr volt velük. Firas átsétált az autó mögött, és ő is beszállt. Intett, hogy indulhatnak, és a Mercédesz szinte hangtalanul fordult ki a parkolóból. A nő nem kérdezte, hova mennek, tudta, hogy nem fog csalódni, és tartania sem kellett Firastól. Mikor megismerte furcsa volt neki a stílusa, a muszlim férfiak folyton tele voltak energiával, és mindig kimondták, amit éppen gondoltak. Mindennek ellenére ez a világ – a maga zártságával, normáival – néha félelmet keltett benne…        Bővebben>>>

Az ÉLET – Ezen egy éjszaka legszebb meséje

    A férfi csak ült némán, és nézte a nőt. Sok perc telt el így, mire megszólalt.
    – Rendben, akkor nézz rám!
    A nő felnézett, valamit mondani akart, de a szavak valahol elakadtak. Firas szeme más volt. Ha régen úgy érezte, belelát, hát akkor most ezerszeres volt ez az érzés. Megszűnt körülöttük minden, még a zajokat sem érzékelte, csak a férfi pillantását… Nem, nem is a pillantását, inkább az energiáit érezte, ahogy végighaladtak a testén. Mint egy szeretkezés olyan volt. Érezte, ahogy a teste válaszol rá, érezte, ahogy minden sejtje felsóhajt. Kissé hátrahajtotta a fejét, és csak hagyta, hogy ez az egész átjárja. Nem akarta, hogy vége legyen, nem akart semmi mást. Nem tudta, hogy ha akarná, félre tudna-e nézni, de nem akart…      Bővebben>>>

Elveszve

     Mary arcán elégedett mosoly futott át, mikor oldalára fordult, és könyökére támaszkodva végignézett a mellette fekvő meztelen férfin. Dave volt az, akire mindig is várt, érezte ezt már az első találkozásukkor. Sok év telt el azóta, de a szerelmük csak erősödött. Dave a hadseregnél szolgált, és a nő mindig elégedetten nyugtázta az irigykedő pillantásokat, mikor együtt sétáltak az utcán. A férfi egyenruhában valóban ellenállhatatlan volt, még szerencse, hogy őt csak Mary érdekelte.
    És micsoda szerető! Hiába telt el annyi év, még mindig úgy tudott hozzáérni, hogy a nő minden sejtje felizzott az érintésétől.
    Mary felsóhajtott. Dave szeme kicsit megrebbent, de nyugodtan aludt tovább. Fel kéne ébreszteni, futott át a nő gondolatain, de nem tette. Még nem. Most csak nézni szerette volna. Tökéletes, izmos testén izgalmas árnyékokat rajzolt az ablakon bevilágító telihold kékes fénye. Nem bírta tovább. Közelebb hajolt és megcsókolta a férfi mellkasát…     Bővebben>>>

Én Alfám

…– Visszamész?
    – Sietnem kell. Mikor kint vagyok, mindig úgy érzem, megtalálom, aztán mikor belépek, akkor már annyira kisimul minden, csak azt tudom, nem Ő az. Soha sem Ő az… – folyni kezdtek a könnyei. Egy pillanatra átfutott rajta, hogy Fényhozónak igaza lehet, és talán soha nem fogja megtalálni a férfit. Megrázta a fejét. Torkát elszorította a fájdalom. Kell! Kell! Nélküle semmit nem ér. – Én annyira szeretem…            Bővebben>>>

Kiírlak magamból (…kimondhatatlan)

…és egy nap, mikor egyedül vagyok, kopognak. Én anélkül, hogy megnézném, ki az, kinyitom az ajtót, és te ott állsz. A szívem hatalmasat, fájdalmasat dobban, de az arcomon már nem látszik semmi, megtanultam uralni a gesztusaimat. Te csak nézel egy pár pillanatig.
    – Szia – mondod aztán.
    – Szia – bólintok rá.
    – Beszélnem kell veled – mondod hosszú hallgatás után.
    – Nem kell – rázom meg a fejem. – Már nem kell, és elnézek más felé. Mindig előttem volt, milyen a tekinteted, de így, hogy itt állsz, a szívembe vág. És a kezed. A kezed, amit örökké a testemen éreztem, az ujjaid… Miért vagy itt egyáltalán? Olyan rég nem kerestelek, pedig iszonyúan hiányoztál minden nap…       Bővebben>>>

Nélküled

  Júlia érezte a monitor finom rezgését a tenyere alatt, nézte az ujjai közt átszűrődő fényt, a ki-kibukkanó betűket. Bár csak néhány látszott, mégis tudta az egész szöveget, milliószor elolvasta már. Az egész történetük ott volt a szürke sorokban. Azt is tudta, ha felemelné a kezét, mit látna.
     Egy képet.
     Őt…             Bővebben>>>