Egy élet

     Thomas, az öregember, fáradtan ült hintaszékében. Tudta, hogy ma lesz az a nap, mikor elhagyja földi életét. Egyedül volt, nem mintha ennek okvetlenül így kellett volna lennie. Rengeteg barátra tett szert az évek alatt, de ma senkit nem akart maga mellett.
     A végrendelet az asztalon hevert. Vagyonát, ami nagyrészt ingatlanokból állt, a bennük működő alapítványok öröklik. Bízott benne, hogy folytatják azt a munkát, amiért egész életében dolgozott.
     Családja nem volt, soha nem került hozzá közelebb egy nő sem, mindig csak a jóságos apát látták benne és ő is csak úgy nézett a többi emberre, mintha a gyermekei lennének.
     Nem volt mindig egyszerű az élete, nem volt mindig sikeres. Egészen negyvenéves koráig egy gyárban dolgozott, mint gépészmérnök, élt egyik napról a másikra, unalmasan és egyre elégedetlenebbül teltek a napjai. Érezte magában, hogy valami többre hivatott, érezte a tehetetlen dühöt, ha a szenvedést látta maga körül.
     Tisztán emlékezett arra a napra, ami a fordulópontot jelentette. Közel 50 éve történt. Egy fiatal gépésszel dolgozott együtt. A férfi akkoriban nősült, és sugárzott a boldogságtól, mert gyermeket várt a felesége. Egyedül az aggasztotta, hogy a nőt megviselte az áldott állapot. Albérletben laktak, nem volt senkijük, aki segíthette volna őket, ő mégis mindig igyekezett optimista lenni. Nagyon ügyes szakembernek bizonyult, a cég rengeteget profitált tudásából, és elhalmozták ígéretekkel, hogy egy-két év múlva, ha továbbra is ilyen szorgalmas lesz, kaphat fizetésemelést és magasabb beosztást.
     Azon a napon a gyárat keresztülszelő egyik futódaru vezérlését kellett ellenőriznie. Valószínűleg figyelmetlenebbül végezte a munkáját, még a biztonsági hevedert is elfelejtette bekapcsolni. A meghibásodott hajtóműből olaj került a daru padlózatára. Másodpercek alatt történt az egész. Megcsúszott, egy kiáltás, és a következő pillanatban már a földön feküdt. Szemeiből, füleiből vér szivárgott. Thomas tudta, hogy csak percei lehetnek hátra. Ahogy odalépett hozzá, a férfi erőtlenül megszorította a kezét, és csak annyit suttogott:
     – A feleségem,… a gyermekem,…tudom, hogy jó ember vagy,… kérlek, vigyázz rájuk,… nincs senkijük… mondd meg nekik,… szeretem őket…
     És meghalt.
     Thomas tudta, hogy a fiatalember előző hónapban kötött munkahelyi biztosítást, ha vele valami történne, a felesége ne kerüljön kilátástalan helyzetbe. Mikor másnap jelezte ezt felettesének, az először megpróbálta letagadni, majd megfenyegette, megütheti a bokáját, ha túl sokat beszél. Az özveggyel közölte, hogy a baleset a férje hibájából történt, így „sajnos” a cég nem segíthet semmivel. Thomas még aznap kilépett, az ő végzettségével napok alatt talált magának másik állást. Néhány hónappal később találkozott a nővel. Iszonyúan rosszul nézett ki. Elmesélte, hogy megtalálta férje biztosítási kötvényét, és bevitte a céghez, ahhoz a vezetőhöz, aki férje felettese volt. A férfi kinevette és azt mondta, ezzel itt nem megy semmire, majd felajánlotta, hogy némi ellenszolgáltatásért cserébe hajlandó támogatni a nőt. Ő persze erre nem volt képes, de annyira kilátástalan anyagi helyzetben volt, hogy azt fontolgatta örökbe adja megszületendő gyermekét. A kisfiút, akit annyira vártak.
      Thomas érezte, még most ennyi idő után is, hogy kúszik fel a düh a tarkóján.      Abban a pillanatban olyat kívánt, amire soha előtte még csak gondolni sem mert.
     A következő hetekben aztán csodálatos dolgok történtek. A nőt felkereste egy ügyvéd, aki valahogyan tudomást szerzett az esetről. Tárgyalásra nem került sor, mert mint kiderült a cég tulajdonosai nem is tudtak a történtekről. Nem akarták a vállalatot rossz fényben feltüntetni, így bőségesen kárpótolták a nőt, és vállalták, hogy amíg a kisfiú be nem fejezi tanulmányait, anyagilag is támogatják. A volt főnököt elbocsátották, felesége elhagyta, gyermekei elfordultak tőle.
     Pont, mint Thomas kívánta.
     Akkor még azt hitte véletlen, ám onnantól kezdve alaposabban meggondolta, mielőtt megfogalmazott egy kívánságot. De már nem lehetett megállítani. Érezte magában az energiákat. Szinte látta maga körül, ahogy spirált formálva hagyják el testét. Gyönyörű volt ez a spirál, egymásba csavarodó sok ágával, tündöklő lila színével.
     Kezdetben még csak kis dolgokra használta újonnan felfedezett képességét, meggyógyította egy madár törött szárnyát, egy kisfiú fájó lábát, eltörölte a vele kapcsolatba került emberek szívéből a fájdalmat. Ők, a többiek, csak annyit éreztek, mintha egy láthatatlan szellem átölelné őket.
     Aztán Thomas rájött, hogy nagyobb dolgokra is képes. Eszébe jutott, mikor gyermek volt és félt kimenni az utcára, mert tartott a nagyobb fiúktól és azt kívánta, bárcsak esne az eső, hogy bent maradhatna. Egész nyáron esett.
     Rájött arra is, hogy képes irányítani a körülötte élőket és képes kihozni belőlük a legjobbat. Az emberek sokszor maguk sem értették, miért, de szerettek a közelében lenni. Soha nem használta rosszra a tudását. Tudta, hogy ő egy mágus, egy sámán. Tudta, hogy képességeket kapott Istentől, és ő ezeket a képességeket a Mindenható legnagyobb örömére akarta használni.
     Alapítványokat hozott létre, pénzembereket győzött meg, hogy támogassák. Alkoholistáknak, drogosoknak, prostituáltaknak, gyilkosoknak segített, hogy megtalálják valódi önmagukat. És mindezt úgy, hogy kínosan ügyelt rá, mindig a háttérben maradjon, kerülte a nyilvánosságot.
     Bár nem volt családja, mégis boldog volt, hiszen annyian szerették. Tudta, hogy nagyon sok mindenkinek hiányozni fog és utoljára még azt kívánta, gyorsan felejtsék el.
     Remélte, hogy munkája nem volt hiábavaló és hogy a mag, amit elvetett, termékeny talajra hullott.
     Mosolyogva hunyta le szemét, még egy utolsót sóhajtott és minden sötétségbe borult…

     …aztán vakító fény vette körül. Angyalok állták körbe. Az egyikük hozzá lépett, könnyes mosollyal az arcán:
     – Uram, csakhogy megjöttél, már annyira vártunk!
     Nem értette.
     Aztán minden eszébe jutott. Sok évvel azelőtt egy beszélgetés közte és az angyal… angyal… Gábriel között. Arról beszélt szomorúan, hogy nem érti az embereket, nem érti a fájdalmukat. Gábriel csak mosolygott, Mit mondhatna egy angyal Istennek? Akkor ő azt mondta, lemegy a földre, hogy jobban megértse őket. Emberi testben, úgy, hogy ne emlékezzen, ki is ő valójában. Gábriel féltette, de nem mert ellenkezni.
     Végül a földön megszületett egy gyermek. Egy gyermek, aki nagy dolgokra volt hivatott, és akiről senki nem tudta, ki ő valójában. Még önmaga sem…

10 responses to “Egy élet

  1. Angie, ez gyönyörű! Ha megengeded, akkor terjeszteni fogom.

    • angellilith

      Szia Zsuzsa!
      Megtisztelsz vele! Csak egyet kérek, a nevemmel (Angel Lilith) együtt tedd!
      Köszönöm, Angie

  2. Hát persze, Angie! Ez természetes.

  3. Névtelen

    Nagyon szép ez a novella, továbbítani fogom az ismerőseimnek, gyönyörűen írsz. Ölellek Icu

  4. Szivet melengetö irás, köszönöm, hogy ajánlottad!

  5. tűzmadár

    Szia Angie!

    Csodálatos!
    Bárcsak…

    Annyira örülök, hogy Rádtaláltam itt.
    Nagyon sokat segítenek az írásaid most nekem.
    Köszönöm!

    • angellilith

      Drága Georgie!
      Örülök, ha bármiben segíthetek Neked! Örülök, hogy megismerhettelek!

  6. Örvödiné Katók Éva

    Angie, megríkattál. Csodákat álmodsz…
    Köszönöm.

    • Nagyon sokszor, mikor befejezek egy írást, én is így vagyok vele. Örülök, hogy én írhattam meg.
      Köszönöm, hogy olvastál!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s