Mr. Jekyll és Miss Jekyll

      Andrea becsapta maga mögött az ajtót.
     – Hülye kurva! – sziszegte a fogai közt.
     – Kate? Megint összevesztetek? – kérdezte Doris, a kolléganője. – Most min?
     – Én akartam készíteni a Robert Howard-interjút, de ez a liba addig nyalizott Jakenél, amíg neki adta. Biztos mindenét bevetette – húzta fintorra a száját.
     – Ha jól emlékszem, múlt hónapban tiéd volt a címlap sztori – vetett ellent Doris.
Andrea szúrós pillantással nézett rá.
     – Te most tulajdonképpen kinek a pártján állsz?
     – Nem állok én egyikőtök pártján sem. Akár még barátnők is lehetnétek, ha nem rivalizálnátok folyton.
     – Én ezzel? Hiszen ez a nő mindent a testével szerez meg. Megmutatnám én neki, ha férfi lennék.
     Doris felsóhajtott, mindennaposak voltak az efféle összetűzések Kate és Andrea között. Mindketten kiváló újságírók voltak, de folyton vetélkedtek, nemegyszer került sor pohártörésre.
     – Kijössz velem délután a kínai negyedbe? Szeretnék venni valamit a nővéremnek, odavan az ilyen távol-keleti dolgokért – terelte másra a szót Doris, hogy ezzel is oldja a feszültséget.
     – Remélem, árulnak ott valami varázsszert az ilyen nőcskék ellen! – morgolódott Andrea. – Na, jó, megyek – tette hozzá kissé nyugodtabban. – Munka után megvárlak.

     Nem sokkal öt után végeztek, aztán metróval kimentek a negyedbe, a város szélére. Az utcák zsúfoltak, koszosak voltak, mindenfelé szemetet kergetett a szél. Doris ösztönösen összébb húzta magán a kabátját, Andrea mintha észre sem vette volna, milyen veszélyeket rejt magában a környék, vidáman lépkedett.
     – Mégis mit akarsz venni? – kérdezte Dorist.
     – Nem is tudom. Menjünk be valahova! Ez jó lesz – mutatott az egyik üzletre.
     – Pont ide? Azt hittem, végignézzük az egészet.
     – Valahogy nem érzem itt jól magam.
     – Te tudod, de ennyi erővel maradhattunk volna a belvárosban is.
     – Jó, akkor menjünk oda, ahova te szeretnél.
     Andrea körülnézett. Kissé távolabb egy rozzant ajtajú, törött ablakú üzlet látott.
     – Az jó lesz – mondta.
     Doris elsápadt, aztán megadóan sóhajtott, ez Andreára vallott, folyamatosan a veszélyt kereste. Átsétáltak az utca túloldalára, néhány férfi utánuk füttyentett, Doris kezdte úgy érezni, egyáltalán nem volt jó ötlet idejönni. Ahogy közelebb értek az üzlethez, kinyílt az ajtó, és egy öreg kínai lépett ki rajta. Abban a pillanatban csend lett az utcán, mindenki igyekezett távolabb kerülni. Andrea észre sem vett semmit a változásból.
     – Jó napot! – üdvözölte az öreget, és kezet nyújtott neki. A kínai viszonozta a kézfogást, majd kissé oldalt állt, hogy beléphessenek az üzletbe. Odabent minden makulátlanul tiszta volt, ellentétben azzal, amit vártak a kinti körülmények után. A polcokon mindenfelé soha nem látott pompájú csecsebecsék sorakoztak, és mindenféle üvegcsék színes folyadékokkal.
     – A barátnőm nővérének szeretnénk venni valamit! – fordult Andrea a tulajdonoshoz.
     Az öreg széttárta a karjait, nem beszélte a nyelvüket, körbemutatott, hogy válasszanak, amit szeretnének, ők pedig, mint két kisgyermek, mindent megcsodáltak, nem bírtak betelni a sok varázslatos tárggyal. Doris végül egy kézzel festett porcelán szélcsengőt választott, ami sárkányokat ábrázolt. Andrea az üvegcséket tanulmányozta, talált köztük egy furcsa, jinjang formájú dupla üveget, amely egyik oldalán kék, másikon vörös folyadékot tartalmazott.
     – Ez mennyi? – nézett a kínaira.
     Az öreg megrázta a fejét, és kivette a kezéből, mutatta, hogy nem eladó, majd berakta a pulton lévő egyik papírdobozba. Andrea elhúzta a száját, nagyon megtetszett neki az üvegcse. Úgy döntött, nem megy haza üres kézzel, ezért összeszedett néhány apróságot, igazából jó pár apróságot. Miután fizettek az öreg gondosan bepakolt mindent egy dobozba, meghajolt előttük, és kinyitott az ajtót. Kint már sötét volt, Doris az órájára pillantott.
     – Te jó isten, már ennyi idő? Sietnünk kell, mindjárt elmegy az utolsó metró.
Futásnak eredtek, épp befordultak a sarkon, mikor kiabálást hallottak a hátuk mögött.
     – Én meg nem nézem mi az – mondta Doris –, nem tetszik ez a környék.
Gyorsan lementek, és épp elérték az utolsó szerelvényt. A kocsi ablakából még látták, hogy egy alak rohan le a lépcsőn, mindketten felsóhajtottak, megmenekültek.

     Doris egy megállóval hamarabb szállt le. Kivette a szélcsengőt a dobozból, elköszönt, és már szaladt is. Andrea mire hazaért olyan fáradt volt, hogy csak ledobott mindent a kanapéra, lezuhanyozott, bezuhant az ágyba, és egyből elaludt. Másnap szombat volt, így ráért egy kicsit lustálkodni, már délfelé járt, mire felkelt. Elment bevásárolni, majd megebédelt kedvenc éttermében, és csak délután tért haza. Leült a kanapéra, és elkezdte kipakolni az előző nap vásárolt holmikat. Elsőnek egy legyező akadt a kezébe, kiterítette maga elé, egy gésát ábrázolt. Félrerakta. Majd a többi dolog következett, füstölők, kis szobrocskák, és egy üveg…
     Az az üveg. Az öreg, valószínűleg elfelejtette, hogy ebbe a dobozba tette. Andrea elbűvölten nézegette. A két folyadék valami zselészerű anyag volt, lassan követte az üveg mozgását. A nőnek fogalma sem volt, mi lehet az. Aztán észrevette, hogy a jinjang fekete köre tulajdonképpen a férfi jel, a fehér pedig a női. Lecsavarta a női oldalon lévő kupakot, és beleszagolt. Meglepődött, mert egy régi parfümjére emlékeztette. Visszazárta, majd kinyitotta a másikat, az pedig határozott férfi illatot árasztott. Bizonyára valami sampon vagy tusfürdő, gondolta, de miért nem akarta eladni a kínai. Talán vissza kellene vinni neki. Legyintett, úgy döntött megtartja. Kitette a polcra, nagyon jól mutatott. Aztán el is feledkezett róla, csak este jutott eszébe, akkor is csak azért, mert elfogyott a samponja, és gondolta kipróbálja. Kinyitotta, a kezébe öntött egy keveset, és csak akkor vette észre, hogy az bizony a férfiillatú volt. Megvonta a vállát, majd a hajába dörzsölte. Furcsa bizsergést érzett, ahogy a bőréhez ért, izgatóan furcsa bizsergést. Zuhanyzás után egyből lefeküdt, és rögtön el is aludt.
     Már javában fent járt a nap, mire felébredt. Szokás szerint végigsimította arcát, de valahogy durvának érezte. Valószínűleg a sampon kiszárított egy kicsit a bőrét, ki tudja, mit raknak bele ezek a ferdeszeműek. Kibotorkált a fürdőszobába, és a tükörbe nézett. Kis híján beverte a fejét az ajtófélfába, ahogy ijedtében hátraugrott. A tükörből egy nagyon is jóképű FÉRFI nézett vissza rá. Felemelte a jobb kezét, a másik ugyanazt tette, megvakarta a fejét, a férfi szintén, közelebb lépett, ő is. Felhúzta a hálóingét, és meggyőződött róla, hogy bizony az utolsó porcikájáig átváltozott. Telefonálni kellene a… Kinek is? A mentőknek? A rendőrségnek? És mit mondana, segítsenek, férfivá változtam? Visszament a szobába, és leült a kanapéra. Így nem mehet emberek közé, ez világos, de mit tegyen? Egész nap gondolkodott, néha kiment a fürdőszobába, megnézte magát, de a tükör mindig csak azt a férfit mutatta. Egész éjjel nem aludt. Másnap hétfő volt, betelefonált a munkahelyére, hogy Andrea üzeni, nem tud bemenni, mert nem érzi jól magát. Kedden aztán rájött, nincs már otthon semmi, amit ehetne, muszáj lesz elmennie bevásárolni. Körülnézett a lakásban, mit vehetne fel, és eszébe jutott, hogy volt barátja otthagyott néhány ruhát. Pont jók voltak rá. Ahogy kilépett a lakásból, rettegés fogta el. Mit fognak szólni az emberek? De azok nem szóltak semmit, csak néhány nő mosolygott rá kihívóan. Andreának ez még tetszett is. Úgy döntött bemegy a kiadóba, kíváncsi volt kollégái reakciójára. Az első, akibe belebotlott, Kate volt. Eddig észre sem vette, milyen jól néz ki.
     – Ööö, bocsánat, segíthetek valamiben? – kérdezte a nő.
     – Andreát keresem – vágta rá kapásból.
     – A barátja? Ma még nem volt bent. Azt hiszem, beteg.
     – Csak egy ismerőse vagyok, szabadúszó újságíró, és ő mondta, hogy keressem meg egy cikkel kapcsolatban.
     – Talán segíthetek én is.
     – Egy kávé mellett megbeszélhetjük – felelte Andrea. Már tudta, mit fog tenni. Most végre bosszút állhat rajta azért, hogy annyiszor keresztbe tett neki.
     – Rendben, épp ráérek.
     Lementek a kávézóba. Andrea elmondta, hogy ő Andrew (hirtelen nem jutott jobb eszébe) Smith, és a városházi korrupciókról készít egy cikket, ehhez kellene valaki, aki jártas a témában, Kate felajánlotta segítségét (naná, ez volt a gyengéje, és Andrea ezt tudta). Délután találkoztak a könyvtárban, Andrew úgy alakította, a beszélgetést, hogy Kate kedvenc témái kerüljenek szóba, meg is lett a hatása, estére a nő már úgy érezte, ezer éve ismerik egymást, búcsúzáskor aztán megcsókolta. Maga is meglepődött rajta, mennyire élvezte, legszívesebben ott helyben letámadta volna, de nem tehette, azt akarta a nő kötődjön hozzá, amennyire csak lehet, meg akarta büntetni.
     Másnap szintén találkoztak, majd harmadnap is. Hivatalosan persze a cikk volt az indok. Aztán a harmadik nap estéjén a nő meghívta egy kávéra a lakásába. Ahogy leültek a kanapéra, Andrew magához húzta és megcsókolta. Simogatni kezdte a nyakát, Kate nem tiltakozott. Kezét becsúsztatta a pólója alá, elégedetten vette tudomásul, hogy a nő nem visel melltartót. Tenyerét rásimította melleire, és addig dörzsölgette, míg Kateből egy sürgető sóhaj szakadt ki. Felemelte a nőt, és bevitte a hálószobába. Levetette a ruháit, és lassan végigcsókolta a testét, nőként soha nem vágyott ennyire egy másik emberre. Nem tudta, mit tenne, ha Kate tiltakozna, de a nő legalább annyira akarta, mint ő. Hagyta, hogy a teste, a vágya irányítsa, a belülről jövő sürgető késztetés, ami kielégítésért kiált. Nem egyszerűen birtokolni akarta a nőt, eggyé akart válni vele, érezni a húsát, a melegét, látni a szemében egy másik világot, látni a saját vágyai visszatükröződését, és mikor Kate ránézett, nem kellett semmit mondani, minden ott volt a tekintetében. Abban a pillanatban eggyé forrtak, egy láng lobogott bennük. Csodálatos éjszakát töltöttek együtt, szinte nem is aludtak, csak szeretkeztek végig.
     Másnap Andrew tudta, hogy elégedettnek kellene lennie, hogy végre „bosszút állt” Kate-en, de valami mást érzett, maga sem tudta, mit.
     Ahogy hazaért lezuhanyozott, megint a kínai szert használta, nem is figyelte melyik feléből tesz a hajára. Lefeküdt, és mikor reggel kiment a fürdőszobába, a régi Andrea nézett vissza rá a tükörből. Kezébe vette az üvegcsét, ahogy gondolta, előző nap a másikból használt. Szóval erre jó ez az egész, tisztára mint Dr. Jekyll és Mr. Hyde. Felöltözött, és bement az irodába. Szombat lévén nem sokan voltak bent. Örültek neki, hogy meggyógyult. Doris kissé meglepődött, mikor egyből Kate után érdeklődött, de más érdekes nem történt. A vasárnapot lustálkodással töltötte, aztán hétfőn kénytelen volt visszarázódni a munkába. Többször is összefutott Kate-tel, azt remélte, elégedettséget fog érezni, hogy egyenlített, de nem így történt. A nő nem tűnt éppen boldognak. Végül megszólította. Kate azt hitte, megint veszekedni akar, és rögtön szabadkozni kezdett az interjú miatt. Végül leültek beszélgetni, ahol elmesélte, hogy beleszeretett a férfiba, csodálatos éjszakát töltöttek együtt, de azóta nem hallott róla. Andreának nem tetszett, amit érzett, mégis mikor hazament első útja a fürdőszobába vezetett, és még aznap este megkereste Kate-et, Andrewként. Egész éjjel együtt voltak, aztán reggel hazament, és visszaváltozott Andreává.

     Így ment ez néhány hétig, és már egész jól belejött, amikor azt vette észre, hogy fogytán vannak a folyadékok az üvegcsékben. Úgy döntött ellátogat a kínai negyedbe, és valamiképpen szerez még az öregtől. Ismerve az ott uralkodó viszonyokat, inkább férfitestben vállalkozott az útra. Ahogy odaért, meglepődve tapasztalta, hogy az üzlet helyén egy étterem van. Bement, és megkereste a tulajdonost, ő szerencsére beszélte a nyelvüket, elmondta, hogy a nagyapjáé volt az üzlet, de néhány hete szívinfarktust kapott a metróállomáson, és meghalt, senki nem tudja, mit keresett ott. Andrea tudta, őket. Próbálta elmagyarázni a nőnek, hogy mit keres, de ő csak tanácstalanul tárta szét karjait, a nagyapja még a szerzetesektől tanult sok mindent, és ezek a receptek titkosak voltak. Az öreg halála után mindent eladott, ami az üzletben volt, de olyan folyadékra, amiről Andrea beszélt, nem tudott. Csalódottan tért haza. Kezébe vette az üvegcsét, már nem sok minden volt benne, ami azt jelenti, nemsokára döntenie kell, melyik személyiségét választja.
     Másnap délelőtt, mikor bement a munkahelyére, Kate azt mondta, beszélni szeretne vele (időközben ugyanis összebarátkoztak).
     – Gyermeket várok Andrew-tól, de nem tudom elérni – mondta.
     – Gyermeket? Ez biztos?
     – Igen, és annyira örülök neki. Andrew nagyszerű ember, csakúgy, mint te.

     Andrea szinte önkívületben ment haza, leült és gondolkodni kezdett. Maga elé tette az üvegcsét. Már csak egy adagnyi volt mindkét oldalon. Kezébe vette, és bement a fürdőszobába, még egyszer beszélni akart Kate-tel, mielőtt lezárja ezt az egészet.
     Beszélni akart vele, csak beszélni, bár hogy mit mondhatna, maga sem tudta, de amikor a nő ajtót nyitott, minden másodlagossá vált, semmi más nem volt fontos, csak érezni akarta a bőre illatát, a haja selymességét, a csókjait. A teste, a férfi teste, mindennél jobban vágyott rá, az érzékei irányították. Tudta, hogy elveszett, és azt is tudta, hogy fog dönteni. Tudta, hogy ezzel mit veszít, de meg kellett tennie. Esélyt akart adni önmagának.
Este ott állt a fürdőszobában, kezében az üveggel, ha megteszi, amire készül, nincs többé visszaút, a játéknak vége.
     Lecsavarta a kupakot, és kiöntötte a maradék folyadékot. A lefolyóba. Megnyitott a csapot, és nézte, hogy tűnik el régi élete utolsó lehetősége. Megkönnyebbült. A dolog lezárult. Andrea megszűnt létezni.

     Újságíróként tudta, kiket kell keresnie, így néhány nap alatt megalkotta teljes új személyiségét, papírokat, családi képeket, egy teljes múltat készített magának. Andrew Smith életét. A belvárosban vett ki lakást, nem messze előző lakhelyétől. Kate-tel tökéletesen megértették egymást. Andreát még sokáig kereste a rendőrség, de semmi nyomát nem találták, a volt szomszédai sem tudtak mit mondani, egy ilyen nagyvárosban az emberek nem figyelnek egymásra, így lezárták a nyomozást. Kate ragaszkodott hozzá, hogy kislányukat róla nevezzék el, és Andrew ezért még sokkal jobban szerette.