Csönded vagyok…

– Azt szeretném még neked elmondani… – kezdte.
– Minek? – Alig hallható volt a suttogás.
– Tessék? – nézett fel a monitorról. Nem látott senkit. Nem is láthatott, hiszen egyedül élt. Talán a szomszéd, gondolta, biztosan hangosabban hallgatja a tévét. Visszafordult a képernyő felé. Megrázta a fejét. Újrakezdte: – Azt akarom még elmondani…
– Minek? – hallatszott újra, ezúttal kicsit hangosabban.
– Van itt valaki? – Felállt. Körbenézett, majd a szomszéd lakást az övétől elválasztó falhoz ment, fülét rátapasztotta. Nem hallott semmit.
– Nincsenek otthon, mondták, hogy nem lesznek. Nem emlékszel? De ez nem is érdekes. Azt kérdeztem, minek?
– Mit minek? – Annyira abszurd volt a helyzet, hogy el is feledkezett róla, hogy az üres szobával beszélget.
– Minek akarod azt mondani?
– Mit?
– Amit akartál?
– Tessék?
– Azt írtad, azt akarod mondani. De minek?
– Ki vagy te? – És mi közöd hozzá, mit akarok? Majdnem hozzátette, de meggondolta magát.
– A belső hangod.
– A mim?
– Tudod, én szoktam suttogni, de általában nem figyelsz rám. Mindegy. Nem érdekes…
– Ez marhaság.
– Igen, ezt szoktad mondani.
– Azt hiszem, megőrülök. Azt hiszem, az agyamra megy ez az egész helyzet. – Újból leült a gép elé. – Azt akarom mondani… – kezdte ismét.
– Nem akarsz te semmit sem mondani.
– De igen azt akarom, hogy tudja, mennyire fáj, hogy hazudott, és mindent tudok, és…
– És egy csomó minden még. Mit gondolsz, mit fog válaszolni? Talán bocsánatot kér?
– Nem, azt nem szokott.
– Akkor mit fog mondani.
– Semmit…
– Na, ez az. Akkor meg minek?
– Hát… Hát, hogy tudja.
– Tudja, de nem érdekli. Te is tudod.
– De… De miért?
– Nem tudom.
– Akkor megkérdezem.
– Minek?
– Hát, hogy megtudjam.
– De nem fog válaszolni, most mondtad.
– Akkor…
– Akkor aludjunk!
– Kikapcsolom a gépet.
– Rendben.

* * *

— Bocs, haver! Nem én találtam ki.
— Mit?
— Hát a tegnapit. A fiúk ötlete volt ez a kis kütyü..
— Nem tudom, miről beszélsz.
— Hát, ez a hangszóró, meg az egész… Add csak ide a telefonodat! Na, ez. Erről beszéltem. Azt mondták, teszteljük rajtad.
— Úgy érted… Ti… Ti csináltátok az egészet?
— …
— Hahó, ember, figyelsz rám?
— Várj! Várj csak egy kicsit! Te rájöttél? Mikor kötötted ki?
— Nem kötöttem ki semmit.
— De ez ki van kötve, ez nem működik.
— Pedig tegnap este működött, mondhatom, remekül szórakoztam. Remélem, ti élveztétek!
— Nem, ez tegnap este sem működhetett. Most látom, hogy ez az egyik tesztdarab, ebből hiányzik egy elem is…

* * *

– Remek! Ez igazán remek! – még mindig mérges volt. Csak nem rég ért haza a laborból, nem bírt benn maradni. Kicsit talán túl is reagálta a dolgot. Aztán leült a gép elé. Akkor fejezzük be, amit tegnap elkezdtünk! – Már rég óta el akarom mondani, és most el is fogom… – kezdte.
– Minek?
– Na, ne! Ebből elég! Most már leszállhattok rólam. Ez igazán gyerekes.
– Mi?
– Ez! Ez az egész! Hogy lelkiismeretemet játszotok.
– Belső hang – javította ki a hang –, de igazán nem lényeges.
– Rendben, akkor belső hang.
– De én nem játszok! Én nem tudok játszani.
– Akkor most leírom, amit akarok, te pedig leszel szíves csendben maradni közben.
– De minek?
– Áh, már megint kezded.
– Azt akarod, hogy hallgassak?
– Azt!
– Akkor most már soha többé nem fogsz beszélni velem?
– Majd, ha megmondod, ki vagy valójában.
– Hát, a belső hangod. Mondtam.
– És az a dolgod, hogy belebeszélj az életembe?
– Te akarod így.
– Én biztosan nem.
– De igen. Mindig kérdezel… aztán… aztán meg nem figyelsz rám… Most már soha sem fogsz?
– De hát, mit akarsz mondani?
– Csak azt kérdeztem, minek? Miért teszel olyan dolgokat, amiknek nincs értelme?
– Ne írjam meg ezt a levelet? Ezt akarod?
– Én nem utasítalak, én csak azt kérdezem minek.
– Minek? – Hosszan nézett maga elé. – Egyáltalán, hogy kerülsz épp most ide?
– Hát, tudod, az új találmányotokon gondolkodtál, azon, mi hiányzik még a tökéletes lehallgatóhoz, aztán meg azon, hogy milyen lehetőség lenne, ha hallhatóvá tudnád tenni a gondolatokat… Meg… meg persze, rajta is…
– Igen, ezen gondolkodtam
– Hát, úgy éreztem, ez a megfelelő pillanat, és megpróbáltam hangosabban beszélni.
– Az sikerült… – morogta maga elé. – De azt ugye, tudod, hogy nem működött a szerkezet?
– És az miért érdekes?
– Hát, csak azért, mert így nem értem, hogy hallhattalak téged.
– Eddig is hallhattál volna…
– Úgy érted…
– Úgy értem. És másokat is. Ha figyelnél.
– Bárki?
– Bárki.
– Tudod, mit? Most lefekszem.
– Minek?
– Tessék?!!
– Vicceltem. Azt hiszem, már tudok játszani. Jó éjt!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s