Az nem is úgy volt 1. – Kiűzetés az Édenkertből

     Az nem is úgy volt…
     De tényleg…
     Az egész egy keddi napon kezdődött, kicsit több mint hatezer évvel ezelőtt. Erre világosan emlékszem, mármint, hogy kedd volt az a nap, ugyanis hatezer évvel később azokon a napokon mentek a legjobb sorozatok a TV-ben.
     Szóval békésen ültem az Édenkert szélén, és lógattam a lábam a nagy semmibe. Azon gondolkodtam, mit fogok másnap csinálni, mert már az összes fűszál, az összes állat ötvenszer át lett fésülve, és azt a párszáz négyzetmétert is kívülről ismertem. Akkoriban ugyanis mindössze ennyiből állt az egész – anyagtakarékosság, vagy mi. Na, békésen ültem ott, mikor egyszercsak megjelent Ádám. Azt mondta, le kéne szedni a körtét, mert megérett. Mindezt a bejelentést kaján vigyor fűszerezte. Mondtam neki, rendben, Ádám, de ezúttal én fogom lerázni a fát, és te szeded fel. Lesápadt. Ő nem lesz alul, közölte velem. Naná, elrontanám a hülye, kis játékát, hogy engem dobáljon onnan fentről. Abból nem eszik. Ezt közöltem is vele. Ő meg velem, hogy szól a főnöknek.
     Na, gondoltam, azt nem várom meg, és leléptem.
     Akkor ért az igazi meglepetés. A semmiről kisült, hogy nem semmi. Azazhogy mindössze nincs lefestve a díszlet, de attól még ott van. Gondoltam, megnézem meddig tart a meddig, és elindultam. Alig fél napja mehettem, mikor egyszercsak megjelentek mögöttem az ellenőrök. Angyaloknak mondták magukat, ez annyit jelentett, bebeee, mi tudunk repülni is. Mondták, a főnök üzeni, hogy menjek vissza, és szedjem csak fel a körtéket a földről, majd jövőre tényleg én lehetek felül. Persze, ezt nem veszem be, tavaly is ez volt. Mondtam, kösz, nem kérek belőle. Erre az egyik angyal megragadta a karom, hogy ő akkor is visz vissza, én meg a képébe vágtam: „Kxvwexcfewjfcjv”. Rám nézett: „Mi van?” Óh, persze, az a másik. Eszembe jutott a megfelelő: „Gehlcvececbg” Rendesen lesápadtak, meg én is mikor szárnyaim nőttek. Na, még mielőtt kitaláltak volna valamit, én gyorsan el is repültem onnan. Hja, bogaraim, nem kellett volna elöl hagyni a használati utasítást, vagy nem kellett volna megtanítani olvasni. Világosan ott volt az apróbetűs részben a titkos jelszó.
     Örültem a szabadságomnak, repkedtem össze-vissza. Nem egészen a boldogságtól, inkább attól, hogy semmit nem találtam meg, minden egyszerű, minden egyszínű volt még akkoriban, én meg folyton nekimentem mindennek. Így aztán én lettem az egyedüli, üde, lila és kék és zöld színfolt a nagy világmindenségben. A sokadik nagy bumm után, aztán meguntam, és úgy döntöttem, visszamegyek az Édenkertbe, lesz, ami lesz. Hát, lett is. Ne mulass! Mire visszaértem Ádám már egy szőke libával szedte vígan a körtét. Azazhogy nem is liba volt az, hanem valami nőcske. Nőnek azért nem mertem volna nevezni, eléggé furcsa kinézete volt, mintha egy egész dinnyét lenyelt volna egyben. Na, ennek szedheti Ádám a körtét, egész nap etetheti.
     Ádám mindenesetre nem örült nekem, közölte velem, ki vagyok rúgva, és jobban teszem, ha le is lépek. Mondtam neki, azt nehezen, mert nincs olyan, hogy le. Persze, nem hitte el. Ádám elég egyszerű volt, inkább nem próbáltam meggyőzni, de azért kicsit kétségbe is estem. Hol fogok én másik férfit találni? Arra akkor még nem gondoltam, minek nekem másik férfi, de úgy tűnt, mindennek kell egy pár. Utoljára még körül akartam nézni régi otthonomban, és épp az Isten fái előtt mentem el, mikor az a nőcske utolért. Azt hittem, le akar vadászni, nehogy behálózhassam Ádámot (aki egyébként egyáltalán nem is kellett volna nekem, ha lettek volna még férfiak a világon). Aztán az is megfordult a fejemben, hogy ő is lehetne a párom, de túl sok vesződségnek tűnt az etetése. Végülis csak a semmiről akart kérdezni. Elkezdtem neki magyarázni. Nem értette. Mérgemben lekaptam egy gyümölcsöt a mellettünk álló fáról, és eldobtam. Egy darabig repült, aztán leesett, aztán gurult, végül megpihent a látszólagos, nagy semmi közepén. A nő meg csak állt ott tátott szájjal. És ez tetszik Ádámnak… Dühömben egy másik gyümölcsöt tömtem a szájába. De tényleg csak azért, mert rosszul nézett ki, és talán éhes is volt, én meg mérges. Erre ő kikapta, és az első után dobta, majd még egy csomót. Ekkor már Ádám is megjelent, csakhogy bebizonyítsa, ő tud a legmesszebbre dobni. Dobálóztunk, eszegettünk, egész jól megvoltunk, míg meg nem jelentek az ellenőrök. Mindegyikünket kiraktak az Édenkertből.
     Ádám persze rögtön közölte velem, hogy ezek után ne is álmodjak róla. Nem mintha akartam volna… Annyi jó ugyanis mégiscsak kisült az egészből, hogy kifelé az Édenből véletlenül magamhoz láncoltam az egyik angyalt. De az már egy másik történet…

Az nem is úgy volt 3. – Noé

     Na, igazából így történt…

4 responses to “Az nem is úgy volt 1. – Kiűzetés az Édenkertből

  1. 😀 ez az,….igen… 😀

  2. Neked aztán van fantáziád! Efféle dolog eszembe sem jutna. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s