bűn címkéhez tartozó bejegyzések

A legnagyobb bűn

/”mert bűnösök közt cinkos, aki néma”/

A legnagyobb bűn     Akik ismernek, azoknak nem lesz meglepő, amit írni fogok. Az én szememben a legnagyobb bűn nem a gyilkosság, nem az Isten és a szülők nem tisztelete.
     A tisztelet, mint olyan, nem előírható dolog. Nem várhatom el még a gyermekeimtől sem, hogy pusztán azért tiszteljenek, mert a felmenőjük vagyok, mint, ahogy én sem fogom trónra emelni őket, csak azért, mert a gyermekeim. A tiszteletet ki kell érdemelni, azért tenni kell.
     A másik dolog a gyilkosság. Elvenni egy ember életét többnyire megbocsáthatatlan dolog, mégsem ez az, amit én a legnagyobb bűnnek tartok. Egy gyilkosság lezárt dolog, annak van vége.
     Az én szememben a legnagyobb bűn a hazugság. Az emberölés a testet lopja meg, a hazugság a lelket, és sokszor egész életre szóló hatása van, és ha a lélekvándorlás létezik, akkor életekre szóló. Ha bízol valakiben, és ő átver, utána nehezen fogsz hinni neki, és sokszor másnak sem. Ilyenek vagyunk, általánosítunk.
     Aki hazudik, rendszerint azt gondolja, úgysem jönnek rá, de ez nagy tévedés, mindig rájönnek. Az emberek nem hülyék. Attól, mert nem szólnak, még tudják az igazságot. Te pedig elveszted a hitelességedet a szemükben. Szerintem nem éri meg. Pillanatnyi előnyöket szerezhetsz, de hosszú távon, csak veszíthetsz vele. Amit pedig így elherdálsz, nehéz lesz újra visszaszerezni.
     Láttam embereket, mit veszítettek egy-egy könnyelműen odavetetett hazug szóval. Olyan embereket, akiknek az élete a bizalomra épült volna, és ezt a bizalmat váltották aprópénzre, pillanatnyi előnyökre.
     Jelenleg is érdeklődéssel figyelek egy vállalkozást, ami rövid fennállása alatt, a sokadik félrevezetést produkálja, amit szerencsére sokan szóvá is tettek már, így azt gondolom, van még okom hinni az igazságban.
     Lehet, hogy naiv vagyok, de hiszek benne, hogy az élet előbb-utóbb mindent kiegyenlít.

     Persze, tudom, miért hazudnak az emberek. Mert ez a könnyebb út. Sokszor van úgy, hogy egy kérdésre jobb lenne hazudni, kegyesebb lenne, és talán valóban azt kéne tenni. Én is kerülök ilyen helyzetbe, mikor még a nem válaszolás is egyenlő a fájdalmas, kellemetlen igazsággal, és tudom, hogy hazudni kellene, mert az lenne a legmegnyugtatóbb a másiknak, de nem lehet. A hazugságok előbb-utóbb kiderülnek, aztán pár nap, pár hét, pár év múlva ott állsz, és a másik fél kérdőre von: „De hát, akkor, ott, azt mondtad, miért?” Mit felelsz? Mert az volt a legegyszerűbb? Az tűnt a legjobbnak? Esetleg szánalomból? Válaszolnod kell, de nincs jó válasz. Hiteltelenné válsz. Ha legközelebb kérdeznek tőled valamit, a válaszaidat szűrni fogják, ezt nem akarhatod.
     Ellenben, ha igazat mondasz, annak nagyon sok előnye van, nem kell megjegyezned, kinek mit hazudtál, mindig önmagadat adhatod könnyedén. Nem kell szerepet játszanod és mindig hinni fognak neked.
     Én ezt az utat választottam, és Te?

/Nem várom el a barátaimtól, hogy mindig segítsenek, nem várom el tőlük, hogy tökéletesek legyenek, nem várom el tőlük, hogy a legjobbak legyenek, még csak azt sem várom el, hogy mindig szeressenek. Egyet várok el attól, aki a barátom akar lenni, az őszinteséget, akkor is, ha az abban a pillanatban fájdalmat okoz, mert csak az igaz szavak azok, amik előrébb visznek.
Ha valaki a barátom akar lenni, csak ennyit kérek tőle./