Fogd meg a kezem! Kérlek, fogd meg a kezem!

/”Néha úgy érzem, mintha fényévek volnának köztünk” – mondtad.
Ne hülyéskedj! Fényévekre az egy térben lévő dolgok lehetnek, ami köztünk van, az átjárhatatlan./

„Ha én Angyal volnék,Tehozzád repülnék…
A Minden Létezőtől ajándékot hoznék
A szeretet fényében megfürösztenélek
S nem lenne bánata, többé a szívednek..

…Csak egy Démon vagyok, nincsenek szárnyaim
Gyalogosan jöttem, fáradtak lábaim…
Csak a szívem hoztam Neked, s én cserébe
elviszem a Tiéd örökké a Fénybe…”
/Tücsök/

    Ha én démon volnék…
    Ha én démon volnék…
    Akkor is csak embernek látnátok…
    Ti már csak ilyenek vagytok. A szemetekkel láttok, meg az agyatokkal, pedig a világ ennél több, sokkal több.
    Én viszont sok mindent tudnék…
    Emlékeznék. Emlékeznék, milyen volt, mikor még a legfelsőbb lények közé tartozónak hittem magam. Emlékeznék arra a napra, mikor ráébredtem a Teremtő Erő mindenhatóságára. Emlékeznék arra, mikor új feladatot választottam. Emlékeznék testvéreimre, akik velem együtt a nehezebb, mégis oly gyönyörű útra jöttek. Tudnám mindegyikük nevét. Nem, nem azt, amit most viselnek, hanem az igazit. Ami annyira szép, amit belül mindegyikünk érez, mégsem ejt ki soha. Vagy, ha mégis, a világ csak játéknak hiszi.
    Aztán, mikor eljönne az idő, szólítana a jel. Egyazon napon mindegyikünket. Nem lenne visszaút, nem lenne választás, az út hívna – menni kellene…
    Tudnám már, miért vagyok itt, emberi testben. Egy idegen testében. Tudnám, mi a feladatom, és mi az a láthatatlan erő, ami kiszakít addigi életemből, hogy testvéreimhez sodorjon. Tudnám, mi az a láthatatlan kötelék, amitől érzem a fájdalmukat, az örömüket, a gondolataikat. Tudnám, biztosan tudnám, hogy egy helyről jöttünk, a végtelen mélyéről, egy célért dolgozunk, bár más-más területeken. Tudnám melyikünk az, aki élet és halál felett rendelkezik, melyikünk csodája a béke, melyikünké a szeretet. Tudnám, hogy soha nem árthatok nekik. Nekik nem. Mosolyogva nézném azok harcát, akik ugyanígy éreznék a titkot, de még harcolnának ellene. Még közülünk is sok lenne ilyen.
    Tudnám, milyen lenne látni az embereket teljes valójukban, hogy mennyire kicsik ők, és érezném a fájdalmukat, mert anélkül nem lehetnék az, aki lennék. Sokszor folynának a könnyeim megállíthatatlanul. Értük. Mert mindenkit megmenteni nem lehet. Tudnám, milyen lenne annak tudata, mindent elvehetnék tőlük, de már nem tenném, nem lenne értelme. Akkor már nem. És azt is tudnám, mi jönne, ha már nem tudnék sírni sem, ha már az én érzéseim is blokkolva lennének. Mit jelentene a csontokig hatoló csend. Mit jelentene, mikor egyik társam belesuttogná ebbe a csendbe: Elkezdődött…
    Akkor már tudnám azt is, közel az idő. Az a nap, ami előtt küldöttnek a Földre jöttünk. Hogy hírt hozzunk. Utoljára. Szavakat, miket csak értő fülek hallhatnak meg, olyan lelkek, melyek felkészültek a változásra, a megítéltetésre.
    Ti, emberek, éreznétek, hogy más vagyok. Éreznétek, mert ami bennem van, arra a ti visszhangotok felelne. És én a szemetekbe nézve látnám a lelketek. Csak azt, ami bennetek van, semmit abból, ami kívülről körülvesz. Az nem érdekelne. Látnám azokat is, akik öntudatlanul felismernek, és hazugsággal próbálnak kegyelmet nyerni. Nem lehet. Nem én döntenék felőletek, csak önmagatok megváltói lehettek, én csak megmutathatnám a másik utat. Én csak a hírhozó lennék, egy a küldöttek közül. Aki maga sem tudná, mit hoz AZ a nap, csak azt érezné, rettentő közel. Csak érezné, ahogy az energiák hullámokat vetnének a térben, hogy mind nagyobb erővel közelítsenek. Érezné, mikor már a teste is tiltakozna ellene, mert sokszorosan érezné a változást, én, ő, aki a végtelennel lennék egy.

    És azután jönne a Végső Nap…
    És én tudnám ezt, és tudnák ők is, akikkel összetartozom. Láthatatlanul egymás kezét fogva lépnénk hátra az árnyékba. Akit meg lehetett menteni, addigra már köztünk lenne. Ők már védettek lennének. Láthatatlan pajzs feszülne köréjük, melyet a mi testünkön keresztül hozna létre a Végtelen Erő. Láthatatlan és átláthatatlan pajzs is egyszerre, de csak az embereknek. Mi mindent látnánk akkor is. A pusztulást, a könnyeket, és már nem tehetnénk semmit és akkor már nem is éreznénk. Mert az erő, ami ideküldött, gondoskodna arról is, hogy minket megvédjen.
    A halál járna közöttetek azon a napon, a halál, amit önmagatoknak generáltatok saját magatokból. A test halála, ami a ti esetetekben egy lenne a lélek halálával, mert nem emeltétek fel azt, mert nem védtétek, amíg lehetett.
    De a kevesek, a hallók tovább élnének egy új világban.

    Ha én démon volnék látnám ezt…

    Ha démon volnék…

    Most…

    Ezen a világon…

    Aztán holnap már egy másikon. Egy másik testben. Egy másik harcban.

    Mert minden változik, csak a Végtelen Erő, ami örök.

    És a Testvériség…

/Testvérem, Te, aki olvasod és érted ezt, fogd meg a kezem!/

„A látás maga a bűn,
a bűnbe taszító
sötét tükrü tó,
látás átokáldás
bánás szánás gyónás
lelki ismeretek
és furdalás…

Hallás aláássa
hitünket tudásunkat
bizalmunkat
rossz tanácsadó
a belsö hang mögött
csak a test
megtévesztett
téveszmékkel traktált
asztrális rabszolgája,
rossz szelleme…”
/Németi Zoltán – „ikertestvérem”/

2 responses to “Fogd meg a kezem! Kérlek, fogd meg a kezem!

  1. Hello ! Angel ! Csodalatos ! Tobb mint csodalatos !

    Fogd meg a kezem ! Kerlek Fogd meg a kezem !

    Ha en angyal volnek ,Tehozzad repulnek ,

    Idezhetnem tovabb csodalatosabbnal csodalatosabb.!

    Koszonom M.

  2. “Testvérem, Te, aki olvasod és érted ezt…” – Te tudod, nem szabad, s nincs is mit hozzáfûznöm… Mégis…

    Testvérem, Te tudod…!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s