Fontossági sorrend

 HősNőkblogok
    – Szeretlek, kicsim, nagyon szeretlek – hadarta a telefonba a férfi –, de most mennem kell. Rögtön indul a vonatom, tudod, anyukámékhoz utazom. – Azzal letette.
    Elégedett volt. Szerette a nőt, annyira megértő. Már a sokadik találkozót mondta le, de a nő mindig elfogadta. Jövő héten szakít rá is időt, de most tényleg megígérte a szüleinek, hogy meglátogatja őket a hétvégén. Múlt héten meg céges buli volt, azt sem hagyhatta ki, előtte egy barátjának volt legénybúcsúja. Hogy az előtt mi volt, arra már ő sem emlékezett, de biztosan valami nagyon fontos.
    Épphogy elérte a vonatot, este lett, mire megérkezett. Nem vágyott semmi másra, csak, hogy végre ágyba kerüljön. De még ezer kérdésre kellett válaszolnia. Órákon át. Örült, mikor ennek is vége szakadt.
    Hullafáradtan hevert a fotelban, a televízió villódzó fényei világították meg az arcát. Megszólalt a telefonja. Erőtlenül emelte fel. Ő hívta. Már nem érzett magában elég energiát, hogy vele is beszéljen. Majd a jövő héten, ha hazamegy. Hagyta csörögni. Lehet, hogy mégis fel kellett volna venni, gondolta, mikor végre elhallgatott, de nem akart most még ezzel is foglalkozni, inkább lefeküdt aludni.

    Gyorsan eltelt a hétvége. Hétfőn délelőtt sok dolga volt, késő délután jutott csak eszébe, hogy telefonálnia kellene. Ez aztán átcsúszott a következő napra.
    Hallotta, ahogy a hívás kicseng, de nem vette fel senki. Nem aggódott. Fél órával később újra hívta.
    – Szia! – szólt bele egy fáradt hang. Más volt, mint szokott.
    – Hogy vagy? – kérdezte ő vidáman. – Képzeld…
    – Figyelj! Már nem szeretnék beszélgetni veled – vágott közbe a nő.
    – De hát, mi történt?
    – Hívtalak, mert szükségem lett volna rád.
    – Ne haragudj, nem értem rá! Hiszen tudod, a szüleimnél voltam.
    – Igen, tudom. Nem volt időd. – A hang éles gúnnyal száguldott át az éteren. – Soha nem volt rám időd. Tudod mit? Kapsz tőlem valamit, aminek biztosan örülni fogsz. Nem kell többet hívnod, meghagyom neked ezt az időt is. – Kattanás hallatszott, majd csend.
    A férfi bénultan tette le a telefont. Csak nézett maga elé. Semmit nem értett.
    – A barátnőddel beszéltél? – hallotta meg a kérdést. Felnézett. Az egyik haverja volt.
    – Dobott – válaszolta monoton hangon. – Azt mondta, keveset foglalkozom vele.
    – Mindig ezt mondják. Szerintem van valakije.
    A férfi összevonta a szemöldökét, aztán bólintott.
    Biztosan.