Ébredés

    A nő nyugodtan aludt, nem sejtette, hogy valaki nézi. Gyönyörű volt. Hosszú, fekete haja lágyan takarta be a mohán fekvő, meztelen testét. Az idegen felemelte a kezét, hogy végigsimítson rajta, de aztán visszahúzta. Nem akarta felébreszteni a nőt, még nem. Felállt, kissé távolabb lépett, és onnan szemlélte ezt a csodát. A lábak, a kezek és a mellek valahol a hajzuhatag alatt, minden tökéletes volt rajta.
    Az idegent hirtelen iszonyatos düh és féltékenység fogta el. Miért nem az övé? A Másik semmivel nem volt jobb, mint ő; hogyhogy mégis Őt szolgálja, Őt követi ez a démoni teremtmény. Persze, tudta a választ, mert a Másik csinált belőle valakit, a nő úgy nézett rá, mintha egyetlen lenne a mindenségben, és az ő világában, talán, tényleg Ő volt az egyetlen.
    Nem számítva azt a másik férfit, akihez hozzákényszerítette, akihez hozzáláncolta Parancsolója.
    Az idegen nagyon szeretett volna tenni valamit, nagyon szerette volna kiszabadítani a nőt. Megérdemelné. Inkább, minthogy ebben a béklyózott szabadságban éljen.
    Megreccsent egy ág. Az idegen nem figyelt oda. Tudta, hogy csak egy állat lehet. Az erdő közepén voltak. A Másik nem sejtette, hogy itt van, és most épp másfelé járt. Különben sem tehetett volna ellene semmit, mást nem feljelenti. Akkor a Minden Energia Birtokosai eltiltják ettől a helytől, de ez nem érdekelte. Ő arról volt híres, hogy nem tartja be a szabályokat. Érezte, hogy az a valami, ami a zajt okozta, közelebb merészkedik. Balga teremtmény, gondolta magában az idegen. Lassan hátrafordult. Egy farkas állt mögötte néhány méter távolságban. A vadállat beleszagolt a levegőbe, aztán megrázkódott. Alázatosan nyomta a földhöz a pofáját és nyüszíteni kezdett. Az idegen felemelte a kezét. Egyetlen cél vezérelte, elpusztítani ezt a teremtményt is, mint már annyit korábban. Aztán meggondolta magát. Ez az állat gyönyörű volt, sokkal többet ér vele, ha a maga oldalára állítja. Intett a kezével, mire áldozata kissé felemelkedett, és továbbra is alázatos pózban hátrálni kezdett. Az idegen elmosolyodott, majd később foglalkozom vele, fordult vissza, meg sem várva, hogy a farkas teljesen eltűnjön.
    Tekintete egy vakítóan kék szempárba fúródott. Úgy látszik a farkas a nőt is felébresztette. Büszkén, félelem nélkül nézett az idegenre. Samael, villant abba a felismerés. Érezte az első pillanattól az energiát, de eddig nem tudta beazonosítani. Ám most, hogy a nőre nézett, szinte maga előtt látta. Hát, igaz, amiről beszéltek. Samaelnek, akárcsak neki, sikerült belepiszkítania a Másik világába. Bárcsak tőle, személyesen hallhatta volna a történetet! De erre nem kerülhetett sor. Samaelt mostanság nem látta senki. Pedig remek szövetséges lehetne Ellene.
    – Te ki vagy? – szólalt meg a nő. – Hasonlítasz Rá.
    – Ne mérj össze Vele! – válaszolta az Idegen.
    – Ki vagy? ¬– ismételte meg a nő a kérdést. Hangjában nyoma sem volt félelemnek. Más volt, mint vetélytársának többi szolgálója.
    – A nevem nem érdekes.
    – Ő is ezt mondja. A Te neved is hatalmat ad?
    Hatalmat? Az idegen elhúzta a száját. Ezek az egyszerű lények olyan keveset tudnak a világról.
    – Igen. Az én nevem is hatalmat ad. – Eszébe jutott valami. – Tudod az Ő nevét? Elárulta? Eláruljam?
    – Nem kell. Meg tudom szerezni egyedül is! – vágott vissza a nő. Szemében olyan tűz villant, hogy az idegen egy percig sem kételkedett benne, valóban bármit meg tud szerezni. Ettől a pillantástól még ő is fázni kezdett.
    – Azért, ha meggondolnád magad, csak szólj! Segítek! – Ellene bármikor, tette hozzá gondolatban.
    – Ki vagy Te? – A nő nem tágított, látszott, ha a fejébe vesz valamit, azt el is éri.
    – Az, aki elvisz innen abba a világba, ahol nem kell szolgálnod senkinek. A nevem… – és itt egy hosszú, szinte kimondhatatlan, megjegyezhetetlen szó következett.
    A nő megismételte a szót. Az idegent egy pillanatra kétség fogta el, amiért elmondta neki. Maga sem tudta, miért tette. Talán Samael hatása volt ez is. És most már el sem pusztíthatja a nőt. Valóban hatalmat jelentett ez a szó. Arra gondolt, addig nem tér vissza, amíg biztos nem lesz benne, mekkora erőt adott ezzel a kezébe. Bárcsak hallgatott volna!
    – Most elmegyek. Gondold meg! Ez nem a szabadság, ez csak egy börtön, bármennyire szépnek látszik is.
    A nő nem válaszolt. Arca elkomorult. Látszott rajta, hogy ez érzékenyen érintette. De csak ő tudta, miért. Mindig elvágyott erről a helyről, valami a belsőjében folyton azt súgta, menj! Az idegen felállt. Amiért jött, már elvégezte, elég lesz ennyi is. Ez a nő lesz az, aki pusztulásba viszi a Másik egész munkáját. Ebben biztos volt.
    Elindult.
    – Visszajössz? – kérdezte a nő. – Visszajössz – válaszolta aztán magának. Lehajtotta a fejét, de még ebben a mozdulatban is ott volt a mérhetetlen büszkeség, Samael öröksége. Gondolkodott. És ez jó volt. A gondolkodás jó. Kétségeket szül, és ő már gondoskodott róla, hogy ezek a kétségek megfelelő irányt találjanak. Nem nézett vissza, ahogy elhagyta a tisztást, a nő szavak nélkül is tudta a választ. És ez is jó volt. Ez is olyasmi volt, ami nem volt jellemző az Ő szolgálóira.

    A nő gondolkodott. Egész éjjel. A férfi, akihez kényszerítették nem volt vele. Szerencsére. A nő néha szeretett egyedül elmenni valamerre. Ezt a férfi nem szerette, és olyankor rendszerint panaszt tett Nála. Valószínűleg most is így lesz.

    És így is lett. Másnap, alighogy hazaért, már jöttek is érte. Nem lett volna értelme ellenkezni. Ő már várta. Mellette állt a társa. Szemében olyasmi tükröződött, amit a nő egyáltalán nem szeretett. Egymásra néztek, és megint a férfi kapta félre a pillantását, a nő elhúzta a száját. Gyengeség. Ha volt valami, ami kivívta ellenszenvét, az pont ez.
    A nő Parancsolója elé sétált. Aztán meghallgatta az ilyenkor szokásos utasításokat. Amiket eszében sem volt betartani. Ő erős férfira vágyott. Olyanra, aki kiáll azért, amit akar, és nem hunyászkodik meg gyáván az első akadálynál. Társa nem ilyen volt.
    Mikor végeztek nem ment el, megvárta, míg kiürül a terem, és újra Hozzá fordult. Új társat akart, és csak Tőle remélhetett segítséget. Mindent bevetett. Az érveléstől a hízelgésig. Ez működött. Samael öröksége ismét csak hatott. Mire Parancsolója meggondolhatta volna, a nő már mindent kiszedett belőle. Azt is, amit soha egyetlen szolgálójának sem akart elárulni, ami valódi hatalmát rejtette, egy kétszáztizenhat betűből álló szót, egy nevet.
    Ezután a nő felállt, Ura pedig észbe kapott. Már el sem pusztíthatta, ezzel elvesztette minden hatalmát felette. Kérni sem lett volna értelme, hogy hallgasson, így csak reménykedett, és hagyta elmenni.

* * *

    A férfi meg akarta ragadni a nő kezét, de az elrántotta. Nem vagy felettem való, mondta kegyetlen éllel a hangjában, már senkinek sincs hatalma felettem, elmegyek. A férfi nem mert megszólalni. Eddig is tartott a nőtől, most azonban más is nyugtalanította. Olyasmit látott a szemében, amit eddig csak az Övében.
    Remegett az egész teste, mikor újra Ura előtt állt.
    – Uram, a nő, akit adtál mellém, elment. Parancsold meg, hogy visszajöjjön és engedelmeskedjen!
    Ő nem válaszolt, csak intett a mellette állóknak és azok elindultak a nő után. Sok idő telt el, mire visszatértek. Egyedül.
    Ő bólintott. Felesleges lett volna beszélni. A nő használta újdonsült tudását. Többé nincs hatalma felette. Ki tudja, mihez kezd ezek után.
    – Menj haza, fiam! – fordult a férfihoz. – Új asszonyt adok melléd.
    A férfi nem értett semmit, de elment. Lefeküdt aludni, és rögtön mély álomba zuhant. Nyugodt volt. Nem volt miért aggódni. Új asszonyt kap. Ő rendel mellé egy új társat, és az Ő döntéseiben nem volt oka kételkedni. Minden, amit Ő adott, jó volt. Még az előző nő is, csak ne lett volna olyan makacs.

* * *

    A nő visszatért a tisztásra, ahol az idegennel találkozott. Az idegen már várta.
    – Látom, elfordultál Tőle, megtaláltad a szabadságodat. – A nő bólintott. – Tarts velem! Ha együtt vagyunk, legyőzhetjük Őt is.
    – Nem! Nem azért jöttem el, hogy megint valaki szolgája legyek.
    – Nem a szolgám lennél. A szövetségesem.
    – Nem leszek a szövetségesed. Senkié. Senkire nincs szükségem.
    Nem mondott mást, csak otthagyta az idegent.
    Az leült egy fatörzsre és nézett maga elé. Örült, hogy elfordította Tőle a nőt, de kétségek is gyötörték.
    Megreccsent egy faág. Rögtön érezte, ki az. Nem fordult meg. Nem akarta üdvözölni, és nem is félt tőle.
    – Sejtettem, hogy a te kezed is benne van – mondta Ő, de hangjában nyoma sem volt haragnak –, de azt hiszem, ez mindenképp bekövetkezett volna.
    Az idegen nem válaszolt. Nem szerette Őt. A Másik megfordult, és otthagyta.
    – De legalább nincs vele sem – gondolta magában az idegen.

* * *

    – De legalább nincs vele sem – gondolt Ő ugyanabban a pillanatban.

* * *

    – Nincs szükségem senkire – suttogta a nő, Lilith, miközben ment előre rendületlenül, és tudta, ha eléri az erdő szélét, egy szabad világot talál, a saját világát.

2.rész: Megkísértés

9 responses to “Ébredés

  1. elérte az erdő szélét?

  2. hát akkor hajrá….

    kár, hogy nem tudom elmondani Neked milyen érzéseket vált ki az írásod… 😦
    Nem akarom szavakkal elrontani a rezgését…

  3. Hello Angel !

    Ha eleri az erdo szelet egy szabad vilagot talal.”

    Nagyon tetszett .

    Udvozletem M.

  4. “Steve: “Man, I’m like, so high, you know, it’s like the world’s just rotating around me, man””

  5. Visszajelzés: Ébredés |

  6. hallod ez valóság

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s