Az áttörés napja

/Tücsöknek, az egyik legnagyszerűbb embernek, akit ismerek/

(…a mai nap. Azért ez, mert úgy döntöttem.)

     Kell ez nekem? – kérdezte magától a nő, miután letette a telefont. Hogy is mondta annak idején Laci? Az a nő, aki beleszeret Don Juanba, csak magát hibáztathatja, elvégre tudta, mibe megy bele. Ez mind szép, csak egy hiba van benne. Don Juan nem szokta bejelenteni, hogy hello, ez vagyok.

    Azt is mondta Laci, nincs annyi Don Juan a világon, mint gondolják. Igaz István meg azt mondta, a túlzottan vagány viselkedés vonzza őket. Ő persze, nyersebben fogalmazott. „Az ilyen mentalitás beindítja a bikákat és a magukat ellenállhatatlannak képzelő macsókat.” Bár, hosszútávon mégiscsak Lacinak volt igaza. Egyszer minden elmúlik. A csalódottság is, amit most érez, akkor meg miért is ne érezhetné magát most is olyan jól, mint két hónap múlva fogja.

    Fogta a telefont, és kitörölte a számot. Ha a férfi akarja, úgyis felhívja, ha meg nem, akkor ennyi volt, minek húzni az időt, nem igaz?

    Leült az ablak mellé, és az utcát nézte. Valamit csinálni kellene, mert ez így nem jó. Túl sok ideje van gondolkodni.

    Megcsörrent a telefon. Ránézett. Elmosolyodott. Nem az volt, akire várt, de a célnak megfelelt. Felvette. Ha kevesebb lenne köztük a korkülönbség, és a távolság, nem gondolkodott volna egy percet sem. Iszonyúan férfias hangja volt a hívónak. Kellemes félórás beszélgetés, mint mindig – néha kissé erotikába hajló, de csak annyira, hogy még ne legyen sértő. Egy ember, akit akár éjjel kettőkor is felhívhatna. A legnagyobb hibája azonban mégiscsak az volt, hogy csak barátként tudott rágondolni.

    Ahogy a beszélgetés végére értek, már jobb volt a kedve. Azt is tudta, mit fog tenni. Kikapcsolta a telefont. Felállt.

    Felvette a kabátját, és elindult. Cél nélkül, csak úgy.

    Mosolygott. A világ, pedig csodálkozott. A teremtő erő érezte a kilengést. A program szerint rosszul kellett volna éreznie magát, de nem így történt, és az őserő nem férhetett hozzá, hiszen lezárt minden utat a kívülről jövő negatív hatások előtt. Így csak egy út maradt az egyensúly fenntartására.

    Az, ha a világ igazodik hozzá. Ez történt.

    És mindig ez történik. Vagy hagyom, hogy a rossz dolgok elrontsák a kedvem, vagy megtanulom jól érezni magam, és akkor a körülmények igazodnak hozzám.

/”Kétféle ember létezik. Az egyik azt mondja, Uram, legyen meg a Te akaratod. A másiknak azt mondja Isten, jól van, fiam, csinálj, amit akarsz.”/