Boszorkányszerelem – Életeken át

/Amikor álmodok, azt nem elemzem, mert nem is tehetem.
Csak leírom/

Boszorkányszerelem     Zerda első útja hazatérve a félhomályos szobába vezetett. Odalépett a komódhoz, kihúzta a fiókot, és lassan előszedegette belőle a kellékeket, a különféle színű gyertyákat, a füstölőket, pár papír cetlit, néhány fonalat, tollakat és egy öngyújtót (a könyvek gyufát írnak, mert az természetes anyag, de ő tudta, hogy ez nem számít). Elrendezte maga előtt, sóhajtott egyet, és várt. Egy pillanatra arcát kezeibe temette, aztán belekezdett. Nem volt értelme tovább gondolkodni.
     Kezei automatikusan tették a dolgukat. Felírta egy papírra, amit kellett, összesodorta a cetlit, átkötötte fekete fonallal, aztán meggyújtott két fehér gyertyát, végül a füstölőt is. Ez szintén csak színjáték volt. Azoknak a dolgoknak, amiket ő használt, nem volt szükségük tárgyakra. Azért szerette mégis ezt a rituálét, mert amíg előkészült, rendszerint talált némi kiutat az aktuális személynek. Megfogta az összecsavart papírdarabot, behunyta a szemét, ráhangolódott az energiákra. Érezte homloka közepén, ahogy egy pontban egyesül velük, minden megszűnt körülötte. Ha valaki látta volna, mikor kinyitotta a szemét, rögtön tudta volna, hogy más. De nem látta soha senki.
     A papírt két ujja közé szorította, és a parázsló füstölőhöz tartotta, rögtön izzani kezdett, majd sűrű, szürke gomolyag szállt fel. Ez most magával visz mindent, amit kaptál, gondolta. Nem vett vissza csak annyit, amennyit kellett, de most az is sok volt. Tudta, hogy gyorsan be fog következni, és hamarosan megkapja a visszajelzést. Mint mindig. Ahogy a papír elhamvadt, érezte, ahogy az ő tagjait is ólmos fáradtság lepi el. Rettenetesen kimerítette, ha összekapcsolódott a végtelennel.
     Lefeküdt az ágyra, de nem aludt el, csak gondolkodott. Már kisgyermekként is tudta, hogy más. Ha valaki bántotta, az nagyon gyorsan rosszul járt. Aztán ahogy idősödött, úgy érzett rá egyre inkább az egészre. Sok mindennek utána olvasott, de a könyvekben igencsak felszínes információk voltak, akik írták, azoknak nem sok valódi tapasztalata lehetett a mágiában.
     Nagyon hamar rájött arra is, hogy a tiltások nem működnek, azok inkább az erkölcsi érzékre próbálnak hatni. A világmindenségben nincs olyan, hogy jó és rossz. Zerda nem élt vissza a tudásával, nem ő választott, ő csak a végrehajtó volt. Ez rendszerint annyit jelentett, hogy megszűntette a célszemély összes kapcsolatát az energiákkal. Szinte még gyermek volt, mikor először megkeresték, akkor még azt hitte, képzelődik, de látnia kellett, hogy ezek a dolgok valóban működnek. Azt ugyan soha nem értette, miért őt szemelték ki, és tőlük sem kapott választ.
     Biztos volt benne, hogy képességeivel nincs egyedül, de még soha nem találkozott senkivel a többiek közül. A televízióban, újságokban látható médiumok, boszorkányok, sámánok csak mosolygásra késztették. Ha valóban azok lettek volna, akiknek mondták magukat, akkor ő azt rögtön megérzi.
     Egy ideje már kereste a magához hasonlóakat, így akadt rá erre a férfira is. Elbűvölte a tudása, azt hitte, rajta keresztül megfejtheti saját létének titkát is. Tévedett, de ez nem számított, ez csak másodlagos volt. Egy nap a felette állók rámutattak a találkozás valódi okára, azt kérték tőle, emlékezz, mit láttál, mikor először találkoztál Vele.
     Tudta.
     Annyira erős volt a kép, hogy soha nem felejtette el, egy pillanatra sem. Valójában két kép volt. Egy láncra vert kutya, ami megpróbál kitörni a körből, de a kötelék nem engedi, és egy spirál, egy gyönyörűséges, lila, felfelé szálló, kettős spirál. Olyan szépet még soha nem látott. Ez utóbbit értette, ez az értelem volt, a kettőség meg vagy két embert jelölt, vagy az egy emberen belüli sokrétűséget. Felszálló spirál volt, ami mindenképpen jót jelentett, mindenképpen olyan lelket, aki érdemes a figyelemre, de az a láncra vert kutya összezavarta az egészet.
     Azon az estén, álmot látott. Egy csatamezőn állt, körülötte katonák harcoltak, köztük Ő. Ahogy ránézett, egyből emlékezett, ők ketten egy pár voltak. Akkor utoljára. Szerette Őt, ha tehette volna, saját élete árán is megvédi, de nem lehetett, a férfi meghalt a csatában. Ez a középkorban volt, legalábbis Zerda így gondolta. Aztán hirtelen váltott a kép, ijesztő gyorsasággal peregtek az események végig a történelmen, vissza az idővonalon, egészen addig, amíg először találkoztak, sok ezer évvel korábban egy teljesen más világban, aminek a létezéséről sem tudott egészen addig a percig.
     Napokon keresztül gondolkodott ezen az álmon, de nem tudta értelmezni, végül már nem is akarta.
      Nem értette azt sem, mit várnak tőle, ez az ember nem volt rossz, mint az eddigiek, nem volt vagyonával vagy befolyásával visszaélő gazdag. Aztán megmutatták. Neki másért volt szüksége a tanulásra, Neki mást kellett megtapasztalnia.
     Először dühös volt, nem akarta megváltoztatni a dolgokat, most nem. Aztán úgy döntött, mindent töröl, az összes eddigi becsatolást. Ő csak így hívta, ha valakit vagy valamit rákapcsolt az energiákra. Visszabontotta az összes vonalat, elege volt az egészből, utoljára hagyta az Övét.
     Még így is heteket várt, erőt gyűjtött, mire meg tudta tenni. Semmit nem érzett közben, mert semmit nem akart érezni, kívül helyezte magát az egészen. Csalódott volt, hatalmas tudással rendelkezett, mégsem használhatta úgy, ahogy szerette volna. Arra vágyott, hogy olyan lehessen, mint bárki más, nem kérte, hogy tudjon, nem kérte, hogy különleges legyen, nem kérte ezt az életet. Bezárkózott, létrehozott egy energiaburkot maga körül, hogy Ők se érhessék el.
     Teltek a hetek. Próbált kívül maradni az eseményeken, de nem tehette. Nem az ő világa volt, mégsem maradhatott idegen. Újra végezni kezdte feladatát. Nagyon szívesen segítette volna Őt is, de még nem jött el az idő, még várnia kellett. Miatta.
     Ahogy látta maga körül az embereket, arra gondolt, mennyire irigyli őket, nem értenek ahhoz, amihez ő, azoknak a dolgoknak a létezéséről sem tudnak, mégis boldogok.
     Zerda csak akkor volt teljes, ha érezte, hogy a férfi rá gondol, mindig tudta, mikor teszi. Olyankor mintha vele lett volna, szinte még az illatát is érezte. Megdöbbentette, mikor látta kettőjük sorsában a párhuzamokat, napjaik szinte rímeltek egymásra, ha egyikük tett valamit, a másikuk élete ugyanabban az időben megadta rá a választ.
     Minden nap készen állt, hogy ha kéri, visszaadja neki a lehetőségeit. Csak kérnie kellett, amikor megérti, mi miért történt, de hiába várta. Teltek a hetek, és Zerda egyre rosszabbul érezte magát. Egy nap úgy döntött, nem vár tovább, megteszi. Akkor is, ha ez lesz az utolsó. Ha ezért elveszíti a képességeit, legyen, őt már nem érdekelte.
     Azon a napon nem használt tárgyakat, csak lefeküdt, és tette, amit helyesnek gondolt, megnyitotta a csatornákat a férfi felé. Önmagán keresztül áramoltatta az energiákat, mert, bár tudta, mennyire kimeríti, még egyszer érezni akarta. Ahogy végzett, elaludt.
     Arra ébredt, hogy valaki végigsimítja az arcát. Kinyitotta a szemét. Ő volt az. Segíts nekem, kérte, nem tudom, miért, de úgy érzem, te tudsz. Már megtettem, felelte ő.
     Abban a pillanatban megértette, ez egy kettős játék volt, nem csak a férfiról szólt, róla is. A férfinak hinni és kérni kellett megtanulnia, neki pedig lázadni a saját döntéseiért. A láncra vert kutya mindkettőjükre vonatkozott, mindkettőjük saját magára aggatott kötelékeire.
     A kettősspirál pedig az volt, aminek mindig is hinni akarta, ők ketten.

6 responses to “Boszorkányszerelem – Életeken át

  1. Ez volt az első írás, amit tőled olvastam, és tetszik. Jó. Kellőképpen ködös, hogy az ember csak sejtse, miről is van szó pontosan, és ez tetszik.

    • angellilith

      Örülök, hogy tetszett, de ez csak egy álmom. Talán megtalálja az, akinek szól, és megérti…

  2. Így egészen más megvilágításba kerül. Mindenesetre nagyon jó neked, hogy ilyen szépen meg tudod fogalmazni azt, amiről álmodtál. Nekem általában annyira tellik, hogy feltudom idézni a képeket, eseményeket, emlékezek rájuk, de szavakba öntése már nem megy. Leköt a részletek felfedezése, a képek értelmezése, a rejtvény megfejtése.
    Gyanítom, hogy rendszeres olvasód leszek, olyan képeket mutatsz, amiket ritkán van szerencsém “látni”.

  3. Egy ideje nem jártam az oldaladon, most pótolom az eddig el nem olvasottakat…
    Angel Lilith szavai belső világokat mozgatnak meg bennem, varázslatos magasságokat és mélységeket látok meg, amikor olvasom szavait…
    Szeretném hinni, hogy létezik ez az értés, az egység érzése és hogy vannak, akiknek ez megadatik!

  4. Köszönöm

  5. Ez szép volt. Úgy őszintén nem teljesen világos, de ha azt akartad volna, hogy világos legyen, úgy írtál volna. De te elgondolkodtatóan írtál, és ez tetszik. Nagyon. Köszönöm az élményt!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s