Érezted már úgy, hogy valami történni fog? Voltál már benne biztos, hogy ami jön, az jó lesz neked? Volt, hogy ez az érzés napokkal az esemény előtt meghatározta a hangulatod? Volt már úgy, hogy az eszeddel tudtad, hogy elővigyázatosnak kellene lenned, de az érzékelésed azt mondta, most nem?
Szeretem ezt a végtelen nyugalmat, amit most is érzek, szeretek “rákapcsolódva” lenni, a nagy világmindenségre. Mintha az ember eggyé válna az örök energiákkal, csak leül és van. Valami ilyesmit érezhetnek a meditáció során. Hasonlít a szerelemre, a születésre, a halálra, mindenből van benne egy kicsi, mintha minden érzés összesűrűsödne egy pontba. Olyan tökéletesen, hogy az ember nem akar mást, csak azt a pillanatot nyújtani, amíg csak lehet. Nem akar azon gondolkodni, mi lesz holnap, mi volt tegnap, nem akar semmi mással foglalkozni. Abban a pillanatban eltűnik a fájdalom, a bánat. Csak leül és nézi, hogy nőnek a fűszálak, hogy szállnak a felhők. Vagy végigfekszik az ágyon, és bámulja a plafont. Csak van. Ha most lehetne egy kívánságom, azt kívánnám, mindenki érezze ezt.
Kellenek az ilyen pillanatok, percek, órák. Néha meg kell állni, és érezni az életet, érezni a létet. Érezni a lét önmagáért való örökkévalóságát!
Angel, ezzel most telibe találtál! Abszolút ismerem ezt az állapotot, sőt, mostanság így is érzem magam. Egy gondom van csak ezzel: annyira törékenynek érzem ezt az állapotot! Valószínűleg ezt az okozza, hogy a jó megérzést felülírja az ember óvatos és racionális agyféltekéje… 🙂
Az én “óvatos és racionális agyféltekém” most kikapcsolt, egyelőre nyújtom ezt a pillanatot, szerintem tedd Te is ezt!
Szomorkodni ráérek holnap is, ha lesz egyáltalán rá okom.
Van egy jó idézet: “Nevess akkor is, ha más már réges-régen sírna!” 🙂
Szép idézet, és a bejegyzés is találó. Rákapcsolódva a világmindenségre – lekapcsolódva a zakatoló társadalomról.
Az egyszerűség gyönyörködtet, az üresség nyugtat. Édeni állapot, de pont ezért tart csak rövid ideig. Utána újra “megtelünk”.
Szia Akira!
Örülök, hogy meglátogattál.
Így voltam a Föld napjára készült videóddal, csak néztem, és néztem, és nem tudtam másra gondolni.
… s csak csendben ülni a diófa alatt, és nézni ahogy a napfény játszik a levelek között. Oldódni az eseményben, teljes valónkal. lekapcsolódni a világ őrült módon forgó mókuskerekéről. Lenni. Csak lenni. Lenni a semmiben, ergó oldódni a mindenben… de ez már egy másféle világ, másféle LÉT.
Szia Attila!
Egy nagyon jó másféle létezés. Te biztos tudod.
Angie
Hali! Meglátogattalak és szinte hallom a hangod.
Hol lehet rendszeres olvasónak lenni?
Anice
Itt. 🙂 (Ezen az oldalon olyan nincs)
De mostanában nem tudom, hogy lesz időm írni, azért nézz vissza.
Köszönöm a látogatásod és várlak máskor is!