A Piramis

stonehenge

Anya, anya, nézd, mit építettem!

– Egy pillanat!

De nézd meg, mit építettem!

Rita döbbenten nézi az alkotást:

Mi ez? Stonehenge?

Mit mondtál?

Mit építettél?

Sarah huncut mosollyal néz anyjára:

Hát, azt, amit mondtál. Ott éltem.

Rita megvonja a vállát, a gyerekeknek igencsak élénk a fantáziája, nyugtázza magában.

 

Másnap  az emailjeit nézi át, mikor eszébe jut valami. Rákeres az interneten.

Sarah, gyere csak ide!

Mi van?

Nem mi van, hanem tessék. Gyere ide, légy szíves! Nézd csak!

Sarah elbűvölten nézi a képet Stonehenge-ről:

Ez olyan, mint amit én építettem. – Megrázza a fejét. – De nem így néz ki, hanem úgy, ahogy én csináltam, nincs összedőlve, és ott a közepén nem öt van, hanem csak három, és van ott egy kis ház. Nincs ajtaja. Én voltam ott.

Na, persze. Te építetted.

A kislány megvetően néz anyjára:

Nem, nem én építettem. Én csak ott voltam. A barátaim építették, én csak ott voltam.

Rita átnézi a többi képet is, egy pillanatra elidőzik egy rajznál, ami az építés fázisait mutatja be három képen egymás alatt. Sarah felháborodottan nézi:

Ez nem is igaz, nem három Stonehenge van, hanem csak egy – mondja, aztán elmegy játszani.

Később Ritának eszébe jut még valami, és elővesz egy lexikont.

Gyere, Sarah, megnézzük ezt a könyvet!

Egy barlangrajzra mutat:

Ez ismerős?

Nem, ezt nem láttam.

Lapozgatnak tovább.

De ezt igen. Itt is voltam. – A képen a Kheopsz-piramis látható. – Igen, itt kell bemenni, itt vannak a folyosók, és itt van egy nagy terem. – Mutatja a sírkamrát. Tekintete fel-alá jár a képen, egyszer csak felélénkül. – De van még egy bejárata. Itt…  vagy itt… vagy itt… – és mutatja a Nagy Piramist úgy középmagasságban. Végül megállapodik egy ponton. – Itt van! Itt kell bemenni, mert az igazit eldugták, hogy senki ne találja meg.

Milyen igazit?

Hát az igazit. Őket. Ott alszanak.

Egy darabig még nézi a képet, aztán úgy dönt már megéheztek a babái, inkább megy és megeteti őket. Rita nézi a lányát, majd a képet, aztán megint Saraht. Élénk a fantáziája, talán egyszer még író lesz belőle, mosolyog.

 

———————————

 

Néhány hét múlva épp a híradót nézik. A riporter beszámol róla, hogy tudósok egy csoportja Stonehengeben folytatott ásatásokat, és érdekes új  leletek kerültek elő. Az objektum középpontjában egy több ezer éves épület maradványaira bukkantak és néhány kőtáblára. Az egyiken az Orion-csillagkép látható, és néhány más együttállás, amit nem tudtak beazonosítani, egy másik kőtábla a piramisokat ábrázolja, kiemelve a Nagy Piramist. A tudósok szerint az épület egyfajta szentély lehetett.

Sarah csak ennyit fűz hozzá:

Én mondtam. Mond meg nekik is! A piramisosoknak.

Rita csak áll, és a döbbenettől meg sem tud szólalni. Talán a piramisról mondott szavai is igazak lehetnek? Valamit tenni kellene. De mit?

Másnap úgy dönt, küld egy emailt a Kairói Régészeti Központba. Nem biztos, hogy elolvassák, de úgy érzi, meg kell tennie.

 

———————————–

 

 

Kairó

– Már megint egy önjelölt látó!

– Tessék?

– Kaptunk egy emailt. Ezt hallgassátok! – mondja Rainet, és felolvassa az üzenetet a négyéves Sarahról. – Ezek nem normálisak! – teszi hozzá, és kimegy.

A másik két tudósnak még a lélegzete is elakad. Egymásra néznek.

Ez az, amit vártunk – suttogja az idősebb, Jahmesz.

Nem tudhatod, amíg nem győződtünk meg róla – feleli Merik.

Honnan érkezett az email?

Merik megnézi a fejlécet.

New York. Az új város, és az időpont is stimmel.

A jóslat szerint.

Nem tudhatja meg senki.

Meg kell győződnünk róla, hogy igaz-e!

De mindketten tudják, hogy igaz. A csillagok állása közel két éve megfelelő, már csak idő kérdése volt, hogy megtörténjen.

Kint van egy csoport terepen. A Nagy Piramistól nincsenek messze. Megvannak az eszközeik.

Tudod, hogy nem küldhetjük oda őket. Értesítenünk kell Amon Harcosait.

Igen.

Azt hiszem, Apának szólok először, össze kell hívnunk a Nagygyűlést, és őt is meg kell védenünk – nézi a levelet Jahmesz. Nem meri elhinni, hogy ez valóban megtörtént.

Elsősorban Őt.

Rainetnek meg kell halnia, csak a beavatottak tudhatnak róla, nem kockáztathatunk!

Igen, ennek meg kell lennie, ő nem közülünk való.

 

————————————–

 

Néhány nappal később három terepjáró közeledik a piramishoz az éjszakában. Senki nem kérdezi őket, mikor átlépik a turistáknak fenntartott övezet határát. Megvannak a kapcsolataik. Hosszú éjszaka lesz. A készülék, amit fel kell vinniük elég nehéz, de enélkül nem érnének semmit. Fizikai eszközökkel nem próbálkozhatnak. A célhely magasan van, a piramis kétharmadánál, közel száz méter magasan. Még egy kocsi fékez mellettük. Megérkezik Apa. Csak ő használhatja a „kulcsot”, de nagyon kevesen vannak, akik egyáltalán láthatják. A csoport vezetője lép hozzá. Az emberek csodálkoznak, Apa nagyon ritkán jelenik meg közöttük, úgy látszik, a mai nap valamiért más. Közben a csoport már meg is kezdi a célterület megközelítését. Nem az ismert útvonalakat használják. Ami azt illeti a piramis azon területén, ahová ők készülnek, az eddigi kutatások szerint nincs is semmi, csak kövek. Igaz azokat a kutatásokat nem ők végezték. Két órába telik mire mindennel készen állnak.

Bekapcsolják a gépet. Ha itt van a bejárat, a műszer megmutatja. A rajz, amivel rendelkeznek elég vázlatos, pár tíz négyzetmétert át kell nézniük. A célterület középpontjából indulnak. Legnagyobb megdöbbenésükre már az első jelek pozitívak. Valóban van valami a sziklák alatt. Úgy tűnik, a gépre már nem is lesz szükség. Apa beszél a csoport vezetőjével, ő az embereihez fordul, mindenkit hazaküld.  Csak a legbelsőbb kör tagjai maradnak. Miután a kívülállók elmentek, centiméterről centiméterre átvizsgálják a szóba jöhető kilenc követ.

Semmi.

Aztán még egyszer, és akkor az egyikük észrevesz egy kis nyílást. Pár centi az egész, szinte nem is látható az évezredek alatt rárakódott homoktól.

Kitisztítja.

Szabályos nyolcszöget formál, körülötte négy, mindössze pár milliméteres, háromszög alakú bemélyedés.

Apa odalép, kezével végigsimítja. Tudja, hogy ez a zár, de nem akarja elsietni a Nagy Pillanatot. Néhány perc múlva hátranéz kísérőjére. Nem is kell mondania semmit. A férfi hozzálép, elé tartja a ládát. Apa beírja a kódot, majd a másikat is, végül leakaszt a nyakából egy kulcsot és kinyitja a zárat. A láda teteje lassan felemelkedik, tartalma ezüstösen csillog. Immár több ezer éve. Apa kiveszi és beilleszti a kőtömbön található mélyedésbe. Hang nélkül siklik be. Pár pillanatig nem történik semmi, majd hallani, ahogy a mechanizmus működésbe lép. A hatalmas kőtömb előbb befele, majd oldalra csúszik, utat engedve az érkezőknek. Az első teremben iszonyú látvány fogadja őket, mindenütt csontvázak, lehet vagy nyolcvan-száz.

Apa gondosan kikerüli őket. Őt nem lepi meg a látvány, pontosan tudja, mi történt itt azon a sok ezer évvel ezelőtti napon, már emlékszik. Továbbmennek a belső terembe. Ahogy belépnek, bekapcsol a világítás, és középen felemelkedik egy irányítópult.

Apa odalép. Egyetlen pillantás után tudja, mit kell tennie. Sok-sok életen keresztül vitték tovább a tudást, amit most kell használnia, de az időpontot csak a Hercegnő tudta.  Ha beüti a kódot, két dolog fog történni. Elküld egy jelet társainak az Orion-csillagkép egyik csillagához, és megnyit egy ajtót a piramis belsejébe. Gyors mozdulatokkal billentyűzi be a harmincöt-negyven karakterből álló sort. Ahogy a végére ér, erős, láthatatlan hullám hagyja el a piramist. A gép kikapcsol. Bevégezte feladatát, nincs több energiája, ha a Hercegnő tévedett, hiábavaló volt minden. A jel útja nem tart sokáig, hisz a fénysebesség sok százszorosával száguld célja felé. Néhány nap múlva, ha minden jól megy, megkapják a választ. Közben megnyílik egy ajtó. Apa és társai belépnek. A lift elindul velük lefelé, le a sivatag homokja alá. Egy hatalmas teremben találják magukat. Középen egy kép jelenik meg. Egy női alak magyaráz, teste, mint a felegyenesedett Szfinx. Apa tudja, ki ő, és könnyes szemmel nézi, ahogy a többiek agyának mélyéről is felszínre törnek az emlékek. Egy másik  világ elevenedik meg előttük, ahol mindenki úgy néz ki, mint ez az idegen. Furcsa, de minden szavát értik. Elmondja nekik, amire ők is egyre jobban emlékeznek. Sok-sok ezer évvel ezelőtt egy űrhajó, harminchat fős legénységével a fedélzetén, kényszerleszállást hajtott végre a Földön. Nem tudtak segélykérő jelet küldeni, mert a bolygójuk csak az esemény után tizenegyezer évvel fog olyan szögben állni a Földhöz képest, hogy elérhető legyen. Az itt élő civilizáció tagjai isteneket kezdtek el látni bennük, ők pedig tanították őket, ők voltak az első fáraók.

Apa a falhoz lép, elfordít egy kapcsolót. Az oldalfal elmozdul mintegy ötven méter szélességben. A hatalmas teremben egy közel száz méter átmérőjű űrhajó válik láthatóvá. Tökéletesen sima, csillogó, ezüstös a felülete. Leereszkedik az ajtaja. Belépnek. Körben átlátszó szarkofágok állnak. Apa felsóhajt, nekik csak egy perc volt az egész. Egy panelhez lép, benyom néhány gombot. Sziszegő hang hallatszik. A szarkofágok belseje megtelik füsttel, majd felemelkedik. A bennük alvók ébredezni kezdenek.

Amikor a hibernáció mellett döntöttek, Apa, a Hercegnő és még néhányan vállalták, hogy állandó készenlétben állnak, jeleket helyeznek el a bolygó különböző pontjain, hogy az esetleges mentőexpedíció megtalálhassa őket. Testük halandó volt, de a lelkük nem, így haláluk után emberi testben születtek újjá. Ez viszont azzal járt, hogy nem térhettek többé haza. Lélek ekkora távolságra csak testtel együtt utazhat, ez a test viszont nem képes elviselni az űrutazást a fénysebesség sokszorosával, és még hibernálni sem lehet. Milyen más otthon, ezerszer megszülethetnek, és agyuk mindenre emlékszik. Az emberi agy erre csak korlátozottan képes. Csak a Hercegnő tudta olyan szinten megőrizni benne tudatát, hogy mindenre emlékezzen. A többieknek, még Apának is, csak részleges emlékei voltak előző, itt töltött életeiből. Így aztán mindig ugyanaz volt a program. Valamelyikük halála után, viszonylag gyorsan megtalálták az új testet, de várniuk kellett, amíg elért egy fejlettségi szintet, és akkor következhetett csak a beavatás, az emlékek előhívása. Nem minden életben jártak sikerrel.

Kezdetben még reménykedtek, hogy felfedezik őket, bár erre nagyon-nagyon kevés volt az esély, ugyanis egy váratlan és kiszámíthatatlan féregjárat-átrendeződés miatt teljesen más részére kerültek a világegyetemnek, mint ahol lenniük kellett volna. Mégis minden tőlük telhetőt megtettek. A Földet ugyan el nem hagyhatták, de még működő eszközeikkel összetéveszthetetlen jeleket helyeztek el különböző területein. Ezek voltak a mexikói piramisok, a Nazca-fennsík rajzai, Stonehenge és természetesen a legfontosabb, az őket ábrázoló Szfinx és a három piramis. Az emberek csodálták ezeket az alkotásokat. Az „istenek”hozták létre őket, egyfajta szent helyeket láttak bennük.

Az eszközeik, az antigravitációs készülék, a szuperkoncentrált energiasugár (ami a legkeményebb anyagot is pillanatok alatt átvágta), kitűnően használhatók voltak a bolygón. Az emberek úgy tudták, a három piramist sírhelynek építik maguknak a fáraók, ezért utánozni kezdték őket, de nem voltak képesek ilyen hatalmas műveket, ilyen precizitással létrehozni. Azon a napon, mikor lezárták a rejtekhelyet, néhány merész és kíváncsi ember hatolt be a felső bejáraton, és olyan dolgokat láttak, amiket nem szabadott volna. Nem maradt más választásuk, a titok védelmében meg kellett tőlük szabadulni, ezért rájuk zárták a bejáratot. Később az alsóbb szinteken lévő raktárakat is kiürítették, de mindig alaposan figyelték az ásatásokat, ha valaki a rejtekhely közelébe került, leállíttatták.

És várták ezt a napot.

Az ébredező űrhajósok kábán kászálódnak fel sokezer éves álmukból. Kábán, de boldogan, hogy hazatérhetnek. Néhány perccel később elhagyják a piramist. Gondosan mindent visszazárnak. Holnap a piramis ugyanolyan lesz, mint máskor. Holnap Apa majd elmondja a csoport kívülálló tagjainak, hogy sajnos megint nem jártak sikerrel.

 

————————————

 

Néhány nappal később megérkezik az űrhajó. Hazatérhetnek. Apa és társai könnyes szemmel nézik a sivatag sötétjében, ahogy a többiek felszállnak. A legfontosabb, aki a legtöbbet tette, nem lehet velük, ebben a korban még nem emlékszik mindenre, de majd pár év múlva…

Nem sokan maradtak egymásnak, össze kell tartaniuk. Ki tudja? Talán egyszer majd az emberi test is eléri azt a fejlettségi szintet, hogy kibírja a hazautat.

 

—————————————

 

Rita nézi, ahogy Sarah a babáival játszik. Egyszer csak leteszi őket és felnéz a Napra.

Hazamentek.

Kik mentek haza?

Ők. A barátaim.

Milyen barátaid?

De a kislány már nem hallja a kérdést, játszik tovább.

Te leszel a hercegnő – mondja az egyik babának, majd elgondolkodik. – Nem, nem te vagy a Hercegnő. Én vagyok.

 

33 responses to “A Piramis

  1. Hmmm… ez tényleg jó volt. Szeretem azokat a történeteket, melyek a hétköznapokban (is) játszódnak, mert sokkal közelebbinek érzem a történéseket. És az egészben az a legjobb, hogy mindez még akár igaz is lehet 🙂

    PKD

    • angellilith

      Szia Attila! 🙂
      Igaz lehet? Erről a kisebbik lányomat kellene megkérdezni, aki ilyeneket mesél nekünk előző életeiből. Ő építette a képen látható Stonehenget, így kezdődött. Ja, nem előtte még részletesen elmesélte a születését.
      Üdv, Angie

      • Névtelen

        Ajjaj, úgy látom, lebuktam 🙂

        Nem mondod, tényleg beszámolt ilyen eseményekről a lányod vagy most csak viccelsz?

        • angellilith

          Aha, lebuktál, most aztán hű de sokat tudok Rólad, asszem vissza is élek vele. 🙂
          Nem viccelek, még ilyenebbekről is mesélt, de most már lassan elfelejti. 😦
          Én meg mégsem hiszek a lélekvándorlásban, bár ezt, lehet felül kéne vizsgálnom.

  2. Ez nagyon érdekes, esetleg hasznos lenne dokumentálni az utókor számára.
    Én hiszek abban, hogy az emberi lélek a testtől függelten, mégpedig azért mert ha nem így lenne, akkor mi értelme az egésznek? Akkor csak biológiai robotok lennénk… Mivel ha az ember mint lélek nem áll felette az anyagi világ determinizmusának, akkor nincs döntési szabadsága sem…

    • angellilith

      De lehet, hogy tényleg nincs értelme az egésznek, lehet, hogy csak elképzeljük önmagunk mindenekfelettiségét, és valójában csak gondolkodó álllatok vagyunk.
      Bár ez nem hangzik valami jól.

      • Hát ez az…

        Én két lehetőséget látok:
        1. biológiai robotok vagyunk és az anyagi mivoltunkból eredő eleve elrendeltetettséggel a fizika és kémia törvényszerűségei szerint, nulla döntési szabadsággal létezünk és mozgunk. Ebben az esetben az, hogy mi itt erről beszélgetünk, ez sem a döntésünkön múlott, hanem agybéli vegyi folyamatok eredménye. Nos ebben az esetben szerintem minden tökmindegy, hiszen igazából nem is létezünk, ha érted, mire gondolok.
        2. Létezik az emberben valami, ami független a fizikai világtól, afölött áll, kontrollálja azt és nem része neki. Éppen ezért választási szabadsága is van. Nevezzük ezt léleknek. Na, ebben van értelme hinni, úgy gondolom. Ettől függetlenül persze lehet, hogy az első verzió az igaz, csak éppen azzal nincs mit kezdeni, mivel eleve veszett ügy…

        Uff, én beszéltem 🙂

        • angellilith

          Nagy Manitu!
          Végül is igazad van. Ha az első lehetőség igaz, akkor úgyis mindegy. Tehát miért ne áltathatnánk magunkat a másodikkal? Legalább rövid életünket megnyugtatóbban tölthetjük el.
          Most megint irigylem azokat, akiknek “hite erős vár”, bármi is az a hit.
          Egy idézet jutott eszembe: “Az összes vallás számára adakozom. Nem akarom egy merőben formális aprósággal elszúrni az örök életet.” (Bob Hope)

  3. Ha viszont akkora mázlink van, hogy a második lehetőség az igaz, akkor kész nyereség, ha mi magunk is abban hiszünk. Szóval számomra nem kétséges, hogy mit gondoljak 🙂

    Manitu

    • angellilith

      Üdv Manitu!
      Örülök neki, hogy Te megtaláltad az utadat, én még keresem az enyémet. És szívből örülök neki, hogy segíthettem.
      Angie

  4. Szia!
    Bocsi még csak egyszer olvastam el a történetet. Nagyon tetszett. De akkor most azt mondod hogy a 4éves lányod az elöző életeiről mesél meg a Piramisokról és a Stonehangeről. És azt mondta, hogy a barátai építették?
    No most megyek aludni. Remélem nem 11000évre.
    Jóéjt.
    Puszi

    • angellilith

      Szia,
      méghacsak erről mesélne, de tud ő jobbakat is. Bárcsak én is “emlékeznék”!
      Angie

  5. Hello Angie !

    Vegre talaltam egy jo oldalt ami nagyon tetszik ..

    Hiszek a lelek vandorlasban. Eltudom mind ezeket kepzelni amit a 3-4 eves

    kislany mond. Hiszek benne .Egyiptomban elek de Egyiptom sokkal tobb

    amit tudunk rola. Van meg sok titok.Hatalmas energia a piramisok korul.

    Szeretnek minnel tobbet tudni a piramisokrol.Lehet hogy egyszer ezt megkapom.

    Udvozletem M .Egyiptombol

    • angellilith

      Szia M!
      Én nem hittem a lélekvándorlásban, de most már vannak kétségeim. Azt hiszem, a világ nem csak annyi, amennyinek mi látjuk.
      Nem hiszek azokban a teóriákban, hogy a piramisokat emberek építették, szerintem a nagy piramis esetében egyszerűen kevés lett volna az az idő, ami a történelmi adatokban szerepel.
      Egyszer talán megtudjuk, mi az igazság.
      Szerencsés vagy, hogy olyan szép helyen élhetsz, ami ráadásul annyi titkot őriz.
      Üdvözletem, Angie

  6. hát ez döbbenetes…..elhiszem, h a kislányod tényleg az előző életéről mesélt…fantasztikus…sajnálom, hogy én nem emlékszem ilyen dolgokra.
    egyszer szívesen elmennék egy olyan emberhez, aki visszavisz előző életekbe. De lehet, h épp amiatt nem emlékszünk,mert olyan dolgok történtek, amik a lelkünket nagyon megviselnék.
    Lehet kíváncsiskodni, érdeklődni, hogy miket mesélt még a gyermeked?

    • angellilith

      Nagyon sok mindenről mesélt, de most máridősebb (öt és fél éves), így lassanként elmaradnak ezek a történetek. Egy dolog okoz még nálunk tudathasadásos állapotot, mégpedig a vallás. Mivel ő ezekben a dolgokban hisz (és most már a tizennégy éves nővére is), ezért mi lassanként eltávolodtunk a kereszténységtől, amit a környezetünk sokszor értetlenül fogad. Én viszont ezek után nem szeretném, ha hittanra járna, és ott, úgymond, belévernék, mit is kellene hinnie. 🙂

  7. Nagyon tetszett. Kerek és elgondolkodtató. Engem az ragadott meg a legjobban, hogy mi lesz azokkal akik itt maradtak. Hatalmas áldozatot hoztak, lassan elfelejtik kik is valójában. Azt hiszem pont ezért fog sokáig emlékeimben megmaradni.
    Lélekvándorlásban nem hiszek, de itt nagyon helyén van. Pont ezzel a lélekvándorlással lépett ki a történet egy szokványos középszerű sci-fi-ből, no meg az önfeláldozással.
    Gratulálok!

    Ui:
    De jó is lenne hinni valamilyen vallásban! Sokkal boldogabb életem lehetne úgy, hogy azt gondolom ez az élet csak egy videó-játék!

    • angellilith

      Kedves Peter!
      Üdvözöllek újra itt.
      Én sem hittem a lélekvándorlásban és még ma is nehezen, de ha neked lenne egy kevéséves gyermeked, aki meg olyan szinten biztos az előző életekben, Te is elgondolkodnál rajta.
      Nagyon szeretnék én is olyan szinten hinni, ahogy sokaknál látom, és bevallom irigylem is őket sokszor. Nagy nyugalom lehet az a bizonyosság. De Te valóban cserélnél velük, mindennel együtt? Mert én nem.
      Üdv, Angie

  8. “… nem szeretném, ha hittanra járna, és ott, úgymond, belévernék, mit is kellene hinnie…”

    Bizony, sajnos pontosan itt a fô probléma a vallásokkal, nézetem szerint. Isten eredeti üzenetét már nem tartalmazza szinte egyik sem, talán csak szórványosan. Pontosan ez az oka annak, hogy hiába is próbálnám errôl összeszedni a gondolataim, nem vagyok rá képes. Csak azt tudom, teljes bizonyossággal érzem, hogy sokkal több van itt, a sorok közt elrejtve, amit talán még a legnagyobb teológusok is hiába keresnek!

    • angellilith

      Ezt már azóta alaposan átgondoltam. Nem fog hittanra járni, sőt, ő meg sincs keresztelve. Azt hiszem, nem véletlenül alakult így.

      Saját vallása van nálunk mindenkinek. Van valami felettünk álló, de nem nevesítünk. Jó ez így.

      • Jogos, talán jobban illô, ha “Isten” helyett Urunk-nak hívom… Valahogy jobban, könnyebben jön “számra” e szó. Igaz, olvastam már ezer nevét, “Minden létezô”, “Végtelen”, “Ô”, de akárhogy is hivjuk, s ha a vallásokat tekintjük, akármilyen néven illetik, mégis csak ugyanarról a “valaki”-rôl van szó.

  9. Az Atilla név nem elírás 🙂 Ugyanis Én vagyok Atilla a nagy hódító hun király: Igen létezik a lélekvándorlás ! Szeretném ha minden ember ezt megtudná,mert van élet a halál után .Azt is tudom hogy hol van a koporsó de még várnom kell arra hogy kilegyen ásva . Félek attól ami velem történne utána na nem attól hogy bolondnak néznének hanem attól hogy az emberek istennnek látnának a média nem hagyna élni. Megtaláltam afeleségem is Erikát és boldogan élünk mi ketten .

    • Nos, aki hisz a lélekvándorlásban, az azt is tudja, miért olyan szkeptikus a többiekkel szemben, és miért hallgat inkább ő maga is.
      🙂

  10. Névtelen

    nekem ezt muszály volt leírnom

  11. 🙂
    most annyi mindent írhatnék…de szinte felesleges…
    aki érti a dolgokat, érti…aki pedig nem…az soha nem is fogja…

    egy történetet elmondok azért…
    van egy versem…amely arról szól, amit álmomban láttam…
    Egyiptomban a Nílus partján elbúcsúztam a szerelmemtől aki egy papnő volt…én pedig pap…
    nem sokkal később megkaptam ennek egy verzióját egy hölgytől…amelyben ugyan ez a kép volt…de a női szemszögből…
    sajnos nem a szerelmem, hanem az ő egyik szolgálója írta le ugyan azt az eseményt…

  12. én elhiszem nekem olyan érzésem van mindtha a kleopátrát ismertem volna … és a lányod akkor egy hercegnő volt abban az időben 😀

  13. Eliszem, mindig hittem,hogy akiket Isneknek neveztek, földön kivüli lények voltak. Ugy érzem hit sokkal több mind az egyházi dogmák. Nekem is van egy fiam akit emiatt nem kerszteltem meg, Azt hiszem én is , nem véletlenül alakult így. Saját hite, vallása van nálunk is mindenkinek, valami magasztos felettünk álló….és igen… Jó ez így.

  14. Névtelen

    Szia. Ez nagyon érdekes. Én is éltem ott, de én erre nem túl régen jöttem rá, illetve úgy 4-5 életből van felvillanó képem, de csak egy életből rossz élménnyel. Tehát a jók maradtak meg. De tényleg csak képek, ahogy látom magamat egy kor ruhájában, viseletében. Egyiptom kifejezetten ókor, a 20. századi élmény borzasztó, a többit években nem tudom, hová tegyem. Tehát a kislányod igazat mond. Én biztos vagyok benne. Az érzések általában nem hazudnak. 🙂

    • Sok előző életes emléket hallottam már. Az egyik legkedvesebb barátom a negyvenes éveinek közepéig egyedülálló volt, amikor találkozott valakivel, akivel – mint később kiderült – ugyanazok az emlékeik voltak egy korábbi életükből. Együtt is maradtak.
      Egy másik ismerősöm folyamatosan egy bizonyos néven volt jelen a társkeresőkön, ami nem a sajátja volt, aztán találkozott valakivel, aki tudta az igazi nevét is, mielőtt ő elmondta volna neki, merthogy megálmodta: ők nem rég házasodtak össze.
      Érdekes dolgok vannak.

  15. Névtelen

    Én ugyanígy vagyok Velencével. Első alkalommal mikor ott jártam mindent tudtam hogy, mi, hol van. Mintha csak hazamentem volna. Visszavágyom!

  16. Nagyon érdekes a történet. Én láttam már pár előző életemet, visszavittek regresszióban és mindent a saját szememmel láttam. Óriási élmény, mindenkinek ajánlom, hogy keressen regressziós szakembert. Az oldalad érdekes Angie, csak a felső képpel van kifogásom. Egy ilyen oldalhoz nem illik egy SZARVAS angyal, mert az már d…n az én felfogásomban. Tehát egy angyalnak ne legyen szarva, hacsak nem a gonoszt akartad ezzel ábrázolni!? Minden jót kivánok!

  17. Tücsi Soulleader

    …azért érdekes, hogy még nem történt “semmi”…még várunk…lehet még nem jött ez az idő?

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s