Két lány megy fel a kollégiumi lépcsőn. Főiskolások. 19-20 évesek lehetnek. Testvérek. Egyikük orvosnak tanul.
– Hol fogsz lakni?- kérdezi a fiatalabb
– A másodikon. Négy szoba van egy emeleten. Nem is igazi szobák, inkább lakosztályok.
Felérnek a másodikra.
– Ez az?- kérdi.
– Nem, a negyedik.
– Másodikat értettem.
Mennek tovább, valamiért a negyedik emelet gondolata is félelemmel tölti el.
Mire felérnek, a szüleik már ott várják őket a lépcső tetején.
Megállnak.
Két-három fokkal lejebb.
Néznek egymásra. Hidegen és távolian.
– Valami baj van? – kérdi az Apa a fiatalabb lányt.
– Nem – mondja, és félrenéz.
– Terhes vagy! – vág bele az Apába a felismerés, és tudja, biztos benne, hogy igaza van.
Nem igazán érdekli, csak nem illik bele a terveibe. Politikus. Mindenre figyelnie kell. A felesége, mint egy árnyék, áll mellette. Bámul a semmibe.
– Majd elintézem – mondja a férfi.
Rengeteg ismerőse van, akad köztük nőgyógyász is.
– Nemrég voltam… megnéztünk egy műtőt – suttogja a lány -, és… tudtam,… éreztem, hogy még visszatérek oda… A végállomásra.
Csak egy valaki számít, a testvére, ha valami történne, odaát még látják egymást.
………és ekkor egy hangot hall. Senki más csak ő:
HILLARY, HILLARY, TE IS TUDOD, HOGY MÉG NINCS VÉGE, VÉGE, ………….VÉGE………